Tudod-e magadról, mennyire vagy türelmes, együttérző, őszinte, kíváncsi, figyelmes, rugalmas, kreatív, derűlátó? Tudsz-e megbocsátani, tanulsz-e az erényből, milyen a kommunikációs készséged? – ezekre a kérdésekre keresik egymásban és önmagukban a választ a héten Kökösben tartott drámatábor résztvevői.
Az Osonó Színházműhely táboraiban megszokott, hogy a közösségi együttlét mellett a személyiségfejlesztésre helyezik a hangsúlyt, és ehhez a drámapedagógia eszközeit használják. Mucha Oszkár táborvezető lapunknak elmondta: céljuk, hogy azokkal a gyakorlatokkal és tevékenységekkel, amelyek szerepelnek a tábor programjában, a résztvevőknek megmutassák, van annál több, lehet annál többet tenni, mint ahogy a hétköznapokat élik.
„Minden résztvevőnek arra nyílik lehetősége, hogy egy kicsit önmagában keresgéljen, önmagában felfedezzen olyan dolgokat a gyakorlatok által, amelyek felismerésére a hétköznapok ritmusában nincs lehetősége. Van egy személyiségfejlesztő csoport, amelyben erre a megismerésre helyezzük a hangsúlyt és egy szakmai csoport, amelyben sokkal inkább kitérünk a színészi szakmára, annak ellenére, hogy ez nem színházi szakemberek képzése, de ez nem jelenti azt, hogy nem foglalkozunk belső folyamatokkal” – fejtette ki Mucha Oszkár.
Az Osonó drámatáborának közel harminc hazai és magyarországi résztvevője szombatig a kökösi Gábor Áron Általános Iskolában gyakorolja a szigorú, de nem betarthatatlan szabályok szerinti közösségi létet, amelynek célja, hogy a résztvevők többet tudjanak meg egymásról és önmagukról.