Az Osonó több, mint színházműhely

2015. január 10., szombat, Közélet

Színház, oktatás, szociális programok és közösségformálás – erre a négy alappillérre építi tevékenységét a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely, mely az elmúlt esztendőben száznégy előadást,  valamint még egyszer ennyi közönségtalálkozót, műhelyfoglalkozást, drámatábort tartott belföldön és külföldön.

  • Az Osonó tavalyi marokkói turnéján
    Az Osonó tavalyi marokkói turnéján

Az önfenntartó társulat képviselői számvetést készítettek a 2014-es megvalósításokról, amelyből kiderül, az Osonó több, mint színházműhely, inkább egy állandóan változó művészeti intézmény, amely különböző népek kultúrájához, a megszólított közösséghez igazítja formanyelvét, egy valami mégis állandó: bármit tesznek, a valós élet áll a középpontban.
A Fazakas Misi rendezte Ahogyan a víz tükrözi az arcot produkciót a 2011-es bemutató óta három kontinens tizennyolc országában játszotta eddig a társulat, Sepsiszentgyörgyön százhússzor mutatták be, a 350. előadást pedig telt ház előtt tartották a kamarateremben.
Az elmúlt esztendőben közel kétszázötven, ingyenesen látogatható tevékenységük volt, köztük száznégy előadás, hatvanhét közönségtalálkozó, negyvenhat műhelyfoglalkozás, öt drámatábor, valamint húsz egyéb kulturális, oktatási és szociális megnyilvánulás, amelyen több mint tizenötezer ember vett részt, közel háromezren Háromszéken, valamivel többen más megyékben és kilencezren külföldön.
A Sepsiszentgyörgy, Székely­föld kulturális fővárosa programban, a játék évében sikeresen együttműködtek a helyi önkormányzattal, különböző társadalmi kategóriák, intézmények alkalmazottjai számára tartottak színházpedagógiai foglalkozást közösen Prezsmer Boglárkával, a Művé­szeti Népiskolával együtt pedig háromszéki falvak színjátszó csoportjainak szerveztek színházi tréninget, és bemutatták az Ahogyan a víz tükrözi az arcot produkciót.
Bár említett programokra a helyi és a megyei önkormányzattól kevés támogatást kaptak, mégis többet, mint egy évvel korábban, az összeg a társulat évi költségvetésének 8,4 százalékát teszi ki. A MOL Közösségi Alapítvány 2,42 százalékkal, a Communitas 4,4 százalékkal járult hozzá a 164 947 lejes költségvetéshez, amelynek 41 százaléka (tizenötezer euró, vagyis 67 706 lej) származik EU-s forrásokból, 7,7 százalék pedig magyarországi támogatóktól.
Az Osonó feladatának tartja a szórványtelepülések anyanyelvi kul­túrájának ápolását is, így 2014-ben Fogarason, Déván, Cser­na­ke­resztúron és Lupényben tartottak előadásokat és közönségtalálkozót, utóbbi helyen akkor is felléptek, ha a román polgármester nem adta oda a kultúrházat magyar rendezvény számára, így egy tornateremben mutatták be a produkciót.
A hazai előadások és közösségi foglalkozások, a külföldi turnék, köztük a három marokkói kiszállás nem jöhetett volna létre az Osonó három állandó tagjának (Daragics Bernadette, Fazakas Misi, Mucha Oszkár és a nemrég csatlakozott Bernád Szilárd)  szervezői, művészeti, pályázatíró önkéntes munkája nélkül, amely órákban számítva megközelíti azt az óraszámot, amit egy évben a romániai alkalmazottak maximálisan dolgoznak.
Január közepén öthetes, nyolc országot érintő európai turnéra indul az állandó tagokon kívül öt diákkal működő társulat, tavaszra fórumszínházi előadást készítenek elő a helyi román fiatalokból álló Ecou egyesület csapatával, a Reflex Színházi Fesztiválon pedig a masc@face.now produkciót mutatják be öt marokkói színésszel együtt. Az Osonó 2015-ben folytatja a falusi színjátszó társulatokkal megkezdett programot is.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 939
szavazógép
2015-01-10: Közélet - Bokor Gábor:

Meglátni és láttatni a világot

Harminc fotográfiával jelentkezett Kovásznán Nagy Lajos kézdivásárhelyi fotóművész. A Kádár László Képtárban tartott csütörtöki kiállításmegnyitón zsúfolásig teltek a termek, nagyon sok fiatal volt kíváncsi a fotókra. Az év első kiállítása kapcsolódik a fotóművészet napjának nyilvánított január 11-hez – mondta köszöntőbeszédében Konnát Rita képtárvezető.
2015-01-10: Világfigyelő - :

Leszámoltak a terroristákkal (Párizsi vérengzés)

rancia sajtóértesülés szerint a tegnap délután indult két rendőrségi rohamban végeztek a karikaturisták gyilkosaival és a kóser boltban túszokat ejtő rendőrgyilkossal is. Több túsz is meghalhatott a mentőakció során.