Az újjávarázsolt Lábas Ház

2008. március 13., csütörtök, Múltidéző

1.

Minden bizonnyal, sokan vagyunk, akik éveken keresztül aggódtunk Sepsiszentgyörgy legrégebbi, patinás épületének sorsáért. Így voltunk egyébként a nagy földrengések idején a Székely Mikó Kollégium súlyosan megsérült épületével is.

Megrongálódtak, és a lebontás réme fenyegette őket. A főtér arculatát és hangulatát meghatározó, múltunkhoz oly közel álló létesítményeket a jó szándék, az összefogás, a tenni akarás mentette meg az elmúlástól. A Lábas Ház mint a huszárezred parancsnoki székháza nem kevés anyagi ráfordítással megújult köntösben, kívül-belül újjászületve büszkén hirdeti az egykori székely huszármúlt emlékét, annak változatos történetét.

Alaptól használhatatlanságig

Ez a hányatott sorsú, sokat megélt épület impérium- és rendszerváltozásokat élt túl, gazdát is elég gyakran cserélt. Építésének körülményeiről alig van tudomásunk. 1818—22 között osztrák pénzen, de helyi erőforrások bevonásával készült.

A téglától a faanyagig, a mésztől a homokig a nyersanyagok jó részét a szék területéről szerezték be, lehetőleg pénz nélkül. A szakképzetlen munkában is jeleskedtek a határőr katonák. Nincs tudomásunk arról, hogy a szakmunkát kik végezték, elképzelhető, hogy akárcsak a székház esetében, ahol brassói céhmesterekre esett a választás, ez esetben is hozzájuk folyamodtak, és minthogy ez volt a korábbi vállalkozás, éppen ennek sikere folytán bízhatták rájuk az újabb építkezést. Az sem lehetetlen, mivel Kézdivásárhelyen és Csíkszeredában is hasonló gondokkal küszködtek, hogy osztrák építőmesterek közreműködésével készültek a külsőleg hasonló stílusjegyeket felsorakoztató épületek.

A szabadságharc után a határőrség felszámolásával járásbíróságnak adott helyet az épület. Siralomház gyanánt is szolgált, az 1854-es kivégzésük előtti éjszakát itt töltötte Váradi József és Bartalis Ferenc, a Habsburg-ellenes összeesküvés háromszéki szervezői. Később az épület a Székely Tanalap tulajdonába került, majd évtizedekig Sepsi járás, illetve rajon bíróságának adott helyet. Az 1950-es évektől az Állami Levéltár kincseit őrizték itt egészen addig, ameddig használhatatlanná nem vált.

A Lábas Házat még az első világháború előtt a lebontás veszélye fenyegette. A telket megyei törvényszéknek szemelték ki, és a háború kitörése mentette meg, mint ahogy 1941-ben szintén törvényszéket kívántak helyébe építeni.

Kettő gyalog, egy lovon

A Lábas Ház a huszárok életének mindennapjaival forrott össze, ezért kívánjuk hétköznapjaikat, de háborús viszonyok közötti helytállásukat is megjeleníteni.

A székely határőrrendszer az 1764-ben megalakított csíkszeredai első és kézdivásárhelyi második gyalogezredből, valamint a sepsiszentgyörgyi huszárezredből tevődött össze. Ennek a hadi szervezetnek az volt a különlegessége, hogy egyetlen huszárezred lévén, nemcsak a székelyföldi, de a román határőrvidék huszárait is tömörítette. A területi és nyelvi megosztottság nem kis gondot okozott a hadvezetésnek az összehangolt programok, közös hadgyakorlatok megtartása alkalmával. Az ezredhez tartozó alegységek, a századok (svadron) elhelyezkedése a következő helységekben összpontosult: Gidófalva, Nagyajta, Szentkatolna, Márkosfalva, Csíkszentkirály, Gyergyószentmiklós, Bágyon és Tövis. A felsorolásból kitűnik, hogy az állomány nagy része székelyföldi, és a nyolc századból mindössze kettő képviselt román vidékeket.

Miért volt aránytalanul kevesebb huszár a gyalogosokhoz képest? A lovas katonai státus sokkal jobb anyagi helyzetet követelt, ezért kevesebben vállalhatták ezt a fajta szolgálatot. A huszár saját maga költségén szerezte be a lovát, melyet igavonásra nem használhatott, csakis katonai célokra, ezért is nevezik ezeket császári lovaknak, jó karbantartásuk, figyelmes gondozásuk idő- és pénzigényes feladat volt. A gyalogezredhez tartozó családokból az apa és mindegyik fia szolgált, a huszárcsaládoknak csak egyetlen férfitagját kötelezték erre. A szolgálati idő 18-tól 50 éves korig terjedt. Megszabadulni a katonaságtól majdnem lehetetlen volt: hadirokkantság, nagy ritkán továbbtanulás esetén, és ezáltal tanítói, lelkészi, igazságszolgáltatási pálya jelenthetett felmentést, vagy megszökés útján lehetett újra szabad ember a katona.

A regimentben a beosztásoknak és a rangoknak meg volt a maguk szigorú hierarchiája, minden beosztáshoz, minden ranghoz meghatározott jogok és kötelességek járultak. Az ezred legfőbb embere és parancsnoka az ezredes, helyettese az alezredes, majd őrnagy és így tovább. A századokat általában kapitányok vezették. Az ő feladatuk volt a kezük alá tartozó nem kevés huszár felkészítése és a katonáskodással kapcsolatos minden kérdés megoldása.

A székely huszárezred 1769-ben a birodalmi besorolás szerint a 47-es számot viselte, az 1798-as elosztás útján a 11-es sorszámot kapta. Úgy gondoljuk, érdemes felsorolni az ezredparancsnokok neveit, így választ kaphatunk arra a kérdésre: mennyire tartották tiszteletben azt az elvet, hogy a nagy többség nyelvéhez igazítsák a vezető személyét. 1764—1770 között Jozeph von Ernst; 1770-ben Georg Wimpfen; 1771-ben Gombos György; 1772-ben Baranyai János; 1773-ban Vécsey Győző; 1774—1778 között Rápolti Ferenc; 1778-ban Benjovszky Móric; 1779—1783 között Johann Jellacic; 1783—1786 között Gregor von Knesevic; 1786—1793 között Johann Schulz; 1786—1793 között gróf Nemes György; 1793—1797 között Bóra József; 1797—1801 között Babarczi József; 1801—1808 között Gabriel Geringer; 1808—1812 között Martin von Rakovsky; 1812—1820 között Ernst von Fickweiler; 1820—1830 között gróf Kálnoki János; 1830—1836 között gróf Haller László; 1836—1844 között Michael Dopsa; 1844-ben Hegedűs Mihály; 1845—1849 között Sombory Sándor. Egyes nevek magyaros írása tőlünk származik, nem biztos, hogy ez fedi a valóságot, ugyanis a hivatkozási forrásban mindenkit németesen jegyeztek.

Dolmány, mente, vitézkötés

A huszárok színpompás, cifra, zsinóros, sújtásos öltözetet viseltek. Nem utolsósorban ez volt a vonzerejük mind a hölgyek, mind a közéjük vágyó fiatal legények számára. A dolmányt (derékig érő magyaros ruhadarab) sűrű zsinórozása és három függőleges gombsora tette nehezen kezelhetővé. A mente szintén sűrű zsinórozású, fehér báránybőrrel bélelt, fekete prémmel szegélyezett ruhadarab volt. Télen praktikus, nyáron viszont kényelmetlen, márpedig a bal vállra panyókára vetve akkor is viselni kellett. A harcban némi védelmet nyújtott kardvágás ellen a kantártartó bal kar számára. A tisztek ezenkívül még spencert (zeke) és csuparét (mente) is használtak.

A szűk, sújtásos, vitézkötéses magyar nadrágot a díszöltözethez viselték. A harcban lovaglónadrágot húztak föléje, ez sötétszürke, durvább posztóból készült, alsó részét bőr borította.

Célszerű kiegészítő ruhadarab volt a bő, ujjatlan fehér huszárköpeny, amit a nyaknál lehetett összefogni. A ruházatot kiegészítette a fekete, sarkantyús bőrcsizma és a csákó. A legénységnél fekete-sárga zsinórból készült minden díszítés a csákón, a tiszteknél pedig aranyzsinórból. Elöl csákórózsa volt rajta császári névjellel.

Valamennyi huszárezred más és más szín-összeállítású ruházatot hordott, s ezzel élesen elütött más csapatnemektől, ahol csak a hajtóka színe volt különböző.

A székely huszárok öltözetében időnként bizonyos változások történtek, főként a ruhadarabok színét illetően. A határőrség megszervezésekor a fejükön csákó helyett piros zsinóros fekete kalpagot (karimátlan szőrme fejfedő) hordtak, a dolmány, mente és nadrág sötétkék színű volt fehér gombokkal, a csizma fekete, magyar sarkantyúval. 1778—1809 között vörös zsinóros fekete csákó, sötétkék dolmány, mente és nadrág fehér gombokkal, fehér karabélyszíj és köpeny. 1809 és 1835 között sárga zsinóros fekete csákó, sötétkék felső öltözet és fekete nadrág bőr lovaglófolttal. 1835 és 1848 között a csákó megkisebbedett, az öltözet sötétkék ezüstfehér gombokkal, fehér karabélyszíj és sárga tarsoly.

A huszárok sokoldalú fegyverzettel voltak felszerelve, amit széles körű feladataik tettek szükségessé. Távoli célokat kellett leküzdeni, közelharcban helytállni, ugyanakkor mozgékonyságukat is meg kellett őrizni, hiszen ez tette huszárrá a huszárt. Lőfegyverként a rövid csövű karabélyt használták. Ez a fegyver elöltöltő. Működése a gyalogsági puskákéhoz hasonló, viszont rövidebb csöve miatt kevésbé lehetett vele célozni. A tölténytáskában tartották a lőfegyverekhez tartozó töltéseket. Míg a karabély távolabbi célpontok elérésére szolgált, a pisztoly a közelharc lőfegyvere volt. Szintén elöltöltő rendszerben működött. A pisztolyt párban használták. A karabélyt széles vállszíjon a bal vállon átvetve hordták. A pisztolyokat a nyereg oldalára szíjazott barna bőrtokban tartották. A tisztek felszereléséhez nem tartozott karabély, csak párpisztoly. A közelharc legfontosabb eszköze a legjellegzetesebb huszárfegyver, a szablya volt. Ez egyélű, ívelt pengéjű hidegfegyver, elsősorban vágásra alkalmas. A szablya a dolmány alá csatolt szíjról lógott le, csakúgy, mint a tarsoly. A tarsoly, a huszárság jelképe a 19. században már inkább szimbólum, mintsem célszerű tárolóeszköz, hiszen lapossága miatt nem volt mit benne tartani. A legénység vörös bőrből készült, vörösposztó-borítású tarsolyt viselt, amit sárga paszomány keretezett.

A huszárnak tűzifegyverét rendszerességgel kellett takarítania, mert gyakori volt az ellenőrzés, és a ki nem tisztított fegyvercsövek miatt megbüntethették. 1786. január 17-én egy ilyenfajta ellenőrzés részleteivel ismerkedhetünk meg. Vállner kapitány Dálnokon Gáll Simon káplárnak adta utasításul, hogy Gál Ferenc társaságában ellenőrizzék Cseh Antal fegyvereit: ,,hogyha új lövéskorom volna valamelyikben, a karabin tiszta volt, mindkét pisztoly is, melyből látszott, hogy nem régi lövés esett belőle, a káplár és társa ujjaikat a pisztolycsőbe bedugták, új koromnak a jelenlétemben ítélték lenni, amelyre kérde Gáll Simon káplár, mikor lőtt kend ezzel a fegyverrel, melyre felele Cseh Antal, még új esztendő napján, de a pisztoly csöve és szerszáma nyílván mutatta, hogy új lövés". A fegyver tisztaságának megvizsgálása mellett ilyenkor arra is választ kaptak, ha az illető titokban használta a fegyverét, melyet csak gyakorlatozáskor, illetve századparancsnoki engedéllyel lehetett használni.

A nyalka huszárok vitézkötéses, színpompás, testre szabott viseletét a nemesi ifjak is megirigyelték, és időnként huszáröltözetben jelentek meg a nyilvánosság előtt. 1814-ben Keresztes kapitány ezen méltatlankodott, mondván, hogy ,,egy darab időtől fogva fájdalommal tapasztaltatott, hogy ezen nemes székbeli nemes ifjak a maguk parádéjukban a haditiszteknek nemcsak csákójukat és kardtarsolyukat, hanem a haditiszteknek más státustól megkülönböztető tisztségek jeleit is minden felsőbb engedély nélkül és katonai szolgálattétel nélkül illetlenül viselik. A nemes tiszti hivatal maga megismeri, hogyha a katonatiszti jelek minden más státusoktól megkülönböztetés végett rendeltettek őfelségétől, melyek a militáris státusnak különb-különb nyugtalanságaival összekapcsoltattak. Őfelsége császári és királyi ármádiájának forma öltözetében felöltözött maszkurák meg nem szenvedhetnek." Kérik a civil igazgatástól, hogy a nemes ifjak által érdemtelenül használt huszárkatonai viselettől és egyéb megkülönböztető jelvényektől mindenkit, aki nincs katonai szolgálatban, tiltsanak el.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint bejut-e a Sepsi OSK labdarúgócsapata a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 162
szavazógép
2008-03-13: Faluvilág - Kisgyörgy Zoltán:

Európai iránytű az Alvégen

Itt lesz az iránytű
Ez a neve annak a térplasztikai munkának, melyet Benedek H. János elképzelése és Domahidi Ildikó rajza alapján építeni kezdtek Illyefalván az önkormányzati székháza előtti emlékparkban.
2008-03-13: Közélet - Farkas Réka:

Sepsiszentgyörgyön közösen ünnepelnek (Március idusa)

A sepsiszentgyörgyi megemlékezést idén közösen szervezi az RMDSZ és az MPSZ, mindkét szervezet képviselői szerepet vállaltak a program összeállításában, és sikerült megállapodniuk, hogy politikamentes, a város összes lakójához szóló ünnepséget tartanak.