SepsiszentgyörgySzínes tervekkel pályáztak

2015. március 6., péntek, Közélet

Két hónapos késéssel osztotta el az első félévi kulturális tevékenységekre szánt támogatásokat a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. A januári és februári programokra azért nem jutott helyi pénzmag, mert az állami költségvetést tavaly december végén fogadták el.
 

  • Március 13-án önkormányzati támogatással ismét megrendezik a Te szabadságod című rendezvényt. Albert Levente archív felvétele
    Március 13-án önkormányzati támogatással ismét megrendezik a Te szabadságod című rendezvényt. Albert Levente archív felvétele

A Sepsiszentgyörgyön elkülönített százezer lejes keretből 95 különböző célra igényeltek kisebb-nagyobb összegeket a pályázó civil szervezetek, ebből 70 részesült kedvező elbírálásban, ami azt jelenti, hogy átlag két-három naponként lesz valami alulról szerveződő kulturális mozgás a városban.
Legnagyobb mértékben (4500 lejjel) az egyetlen diáklap, a Cimbora megjelenését segíti a megyeszékhely, legkevesebbet (400 lejt) a német mesevilágot és kultúrát népszerűsítő vetélkedő kapott. A lista a polgármesteri hivatal honlapján (www.sepsi.ro) megtekinthető: nagyrészt már ismert alapítványok, egyesületek, iskolák, kiadók szerepelnek rajta, de akad új jelentkező is. A támogatásokra három tárgykörben lehetett pályázni, a legnépszerűbb művelődési programok mellett multikulturális tervekkel 14 (ezek főként iskolai rendezvények), a székely értékek népszerűsítésére pedig 11 iratcsomót nyújtottak be. Utóbbiak között a népi értékek (dalok, táncok, tojásfestés) mellett lovas programok, honvédsírok gondozása is nyert. Egészében véve a paletta igen színes: gyermekfoglalkozások, hangversenyek, kiállítások, gasztronómiai, ismeretterjesztő, természetvédelmi rendezvények követik egymást Sepsiszentgyörgyön július 1-jéig.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mitől tart leginkább az elhúzódó háború kontextusában?










eredmények
szavazatok száma 512
szavazógép
2015-03-06: Közélet - Fekete Réka:

Emelték a tanárok bérét

A pénzügyminisztérium zárolja azoknak az önkormányzatoknak a számláját, amelyek nem fizetik ki az ingázó pedagógusok utazási költségeit; július 1-jétől a takarítók, kapusok, karbantartók és gépkocsivezetők is számíthatnak fizetésemelésre; a pedagógusok és a kisegítő didaktikai személyzet a márciusi béremelés után szeptemberben kap újabb ötszázalékos emelést, a szakszervezetek 2016-ra és 2017-re újabb tíz-tíz százalékot javasolnak – tájékoztatott Nagy Gá­bor, a Tan­ügyiek Szabad Szakszervezetének háromszéki elnöke.
 
2015-03-06: Máról holnapra - Farcádi Botond:

A fogyasztóvédők bosszúja

Rászálltak az újságárudákra a fogyasztóvédelmi hatóság felügyelői: sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi lapárusító helyeken tartottak úgynevezett tematikus ellenőrzést. S mert aki keres, talál – hát bírságoltak is, különféle kihágásokért. A lapunkat kiadó H–Press Kft. sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi bódéiban – szám szerint 11 helyen – végzett ellenőrzések nyomán összesen 9 büntetőjegyzőkönyvet állítottak ki, különféle okok miatt.