Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Interjú Markó AttilávalAz ügyészség csapdájában

2015. március 12., csütörtök, Nemzet-nemzetiség

Tavaly november végén három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Markó Attilát a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatásáért, ám a sepsiszentgyörgyi képviselő kálváriája ezzel  korántsem ért véget, néhány nappal az ítélet kimondása előtt robbant a bomba: előbb gyanúsítottként, majd vádlottként szerepel a jelentős visszaszolgáltatási visszaélések perében, az Alina Bica-ügyben.

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

Az ügyészség előzetes letartóztatását kérte a parlamenttől, amely azt jóvá is hagyta, ám Markó Attila ekkor már Magyarországon volt, és azóta sem tért haza. Három és fél hónapja  jönnek az egymásnak ellentmondó hírek, időközben kiderült: ott sem volt ama ominózus ülésen, ám az ügyészek nem visszakoznak. Sokakban sok kérdést vetett fel ügye, távozása, ezért kerestük meg a képviselőt, szándékunk a tisztánlátást segíteni. Az elmúlt hetek, hónapok történéseinek tükrében ki-ki eldöntheti, makulátlan tud-e maradni az ügyészség heves korrupcióellenes harca, valódi jogállamban élünk-e, és valóban bűnös-e mindenki, akit megvádolnak. Véletlen, járulékos áldozat Markó Attila, vagy egészen más áll meghurcoltatása hátterében?
– Egy hosszú és nagyon stresszes időszak után, november végén egymást érték a csapások. Mindenki aggódva várta a Mikó-per ítéletét, ám pár nappal korábban kiderült, egy másik ügyben is a korrupcióellenes ügyészség célkeresztjébe kerül. Hogyan szerzett tudomást az Bica-ügyről? Mi történt gyakorlatilag azokban a napokban?
– November 20-án, csütörtökön délután kettőkor hívtak fel: „vegyem a fáradságot”, és menjek le ötre Bukarestbe a korrupcióellenes ügyészség központi székházába, mert meg akar­nak hallgatni. Többször rákérdeztem, milyen ügyben és milyen minőségben, de a részletekre nem tértek ki, azt azonban elárulták, hogy gyanúsított vagyok. Hiába próbáltam elnapolni, egyrészt a másnapi szokásos fogadóórámra, illetve az idő rövidségére hivatkozva, hajthatatlanok voltak. Így aztán gyorsan ügyvéd segítségét kértem, majd kevéssel 17 óra után Bukarestben voltam, ahol közel hét órán át egy váróteremben ültem.
Továbbra sem tudtam, miért vagyok ott, mi a bajuk velem, senki nem közölt semmit. A folyosói pletykákból és a feleségem kinti „sajtófigyeléséből” tudtuk meg, hogy bevitték a 2010–11-ben működő kártérítési bizottság tagjait, állítólag egy csúszópénzes felülértékelt kárpótlás miatt. Este 10 körül az is kiderült: egy olyan bizottsági döntés miatt nyomoznak az ügyészek, amely 2011. március 15-én született. Ideges voltam a behívatás és az órákon át tartó várakozás miatt, de két dolog nyugtatott: az egyik, hogy soha nem használtam magáncélra a kárpótlási folyamatot, és mindig elítéltem azokat, akik a kérelmezők jogával és pénzével szórakoztak. A másik, hogy tudtam: március 15-én, a nemzeti ünnepen soha nem voltam Bukarestben, mindig itthon koszorúztam, beszédet mondtam. Meg­egyez­tünk az ügyvédekkel, hogy épp emiatt nincs is, amit akkor nyilatkoznom, látnunk kell először a dossziét.
Éjfél előtt nem sokkal végre engem is szám­ba vettek. Az ügyészek elém tették az iratokat, melyben közölték gyanúsítotti minőségemet, és akkor olvastam először, hogy Bicát mivel vádolják. Semmi közöm ahhoz... Miután jeleztük, hogy csak a dosszié ismerete után kívánunk nyilatkozni, egy új papírt tettek elém, és ebben gyanúsítottból vádlottá „léptetnek elő”. Igencsak meglepődtem, hogy tíz perc alatt vád­lottá válhat valaki, aki meg sem szólalt még az ügyben, az iratokat sem látta, tudja, hogy ártatlan. Nem beszélve arról, hogy az ügyész már a következő pillanatban megpecsételte a sorsomat, amikor az adataim rögzítésekor folyamatban levő ügyeimre rákérdezve megtudta a Mikó-pert. Soha nem felejtem öntelt és kéjes vigyorát, miközben odavágja: „Úgy látom, hogy van dolga rendesen, Markó úr...”
A vád ismeretében lázasan kutatni kezdtem saját archívumomban, hogy fotókkal, újságcikkel, a 2011-es március 15-ei brassói ünnepségsorozat programjával és közleményeivel mihamarabb bebizonyíthassam, nem voltam jelen azon az ülésen. Arra gondoltam, csak nem lehet baj, hisz nincs semmi közöm ehhez a cirkuszhoz. Elő is került a Brassói Lapok 2011-es ünnepi száma, benne az eseményekről szóló beszámoló és idézetek a beszédemből... Megbeszéltük itthon a kollégákkal, hogy előbb-utóbb tisztázódni fog minden. Tisztá­zódott is, de mindhiába, ám erről később...
Aznap délután barátaim kétségbeesetten hívtak, hogy mi történik, a tévében már bemondták: az ügyészség kérte előzetes letartóztatásomat. Ekkorra már teljesen elborult minden a fejemben. Nem értettem, milyen világban élek! Előzetes letartóztatásomat kérik egy ügyben, amiről semmit nem tudok, semmi közöm hozzá, nem láttam a dossziét, nem is nyilatkoztam semmit, nem ismerek senkit az ügyben szereplő személyek közül, ráadásul egy olyan bizottsági ülésen hozott döntés miatt, amelyen ott sem voltam?! Ki az, aki ép ésszel ezt fel tudja fogni – három nappal a Mikó-per jogerős döntése előtt?
– A Bica-ügy vádiratát csak később kapta meg. Mi szerepelt ebben? Miként próbálták bizonyítani ártatlanságát? Számítottak egyáltalán a távollétét igazoló bizonyítékok?
– Rögtön azután, hogy az irányított központi román média már felnégyelt, máglyán elégetett és bemondta: kérték előzetes letartóztatásomat, mi kértük a dossziéhoz való hozzáférést. A válasz meglepő volt: tíz napig megtagadják a hozzáférést, mondván, hogy ez „veszélyezteti a nyomozási folyamatot”. Nem volt elég az előző napok hangulata, még azt sem engedik, hogy lássam, mi van abban a dossziéban? És amíg annak a tíz napnak leteltét vártuk, egyetlen hét leforgása alatt szépen ártatlanul elítéltek a Mikó-ügyben, megérkezett a parlamenthez az előzetes letartóztatási kérelem, a képviselőház vakon megszavazta azt. Az összeomlás szó nem fejezi ki, amit mi akkor éreztünk.
Az igazi meglepetés azonban akkor ért, amikor végre hozzájutottam a dossziéhoz (valamikor december 9. körül),  hisz én addig csak a magam eszközeivel próbáltam bebizonyítani ártatlanságomat. Ebben az iratcsomóban ugyanis megtaláltam a 2011. március 15-ei ülés jegyzőkönyvét is. Nincs rajta az aláírásom! Megtalálom benne az ominózus kártérítési döntést. Nincs rajta az aláírásom! Újra összeomlott bennem a világ, mert rájöttem: az ügyészek orra előtt voltak ártatlanságom legerősebb bizonyítékai. Az ügyészek mindvégig tudták, hogy nem voltam jelen! Ennek ellenére meghurcoltak, bemocskoltak. És én ezeket csak akkor látom, amikor már mindennek vége: kérik és jóvá is hagyják előzetes letartóztatásomat.
Ezért teszem fel mindennap és mindenhol a kérdést: miféle ügyészség és miféle jogállam az, amelyben egy embert le lehet tartóztatni úgy, hogy az közben nem tud semmit, nem nyilatkozik semmit, nem ismeri a dosszié tartalmát, ráadásul ártatlan, és ezt épp az a dosszié bizonyítja, amelyet ő nem lát, de az ügyészség igen? Miféle igazságszolgáltatás az, amely elítél embereket el nem követett bűncselekményekért, amely elkobozza a jogosan és törvényesen visszaadott Székely Mikó Kollégiumot? Mindennap érveket keresek magamban arra, hogy ezek után miért kellene hinnem és bíznom a román igazságszolgáltatásban. Nem találok. Mindennap újra meg újra végiggondolom, hogy milyen aljas játék áldozata lettem, és ezzel szemben milyen esélyem lett volna, ha alávetem magam az eljárásnak. Semmilyen...
Aztán az ügyészség kezdett rájönni, hogy valamit nagyon elszúrtak, de ahelyett, hogy egyszerűen ejtették volna a vádakat, tovább erőltették a bemocskolásomat. Kikérték a 2011-es bizottsági ülésekért járó juttatások kimutatását, és egy olyan dolgot írtak le a Bica-ügy vádiratában, ami jogtudományi és természettudományi kuriózumnak minősül: „azzal járultam hozzá a bűncselekmény elkövetéséhez, hogy nem voltam jelen (!!!), de felvettem az üléspénzt”. Csak azt felejtették el, hogy a 2011. márciusi üléspénzt (a fizetés egy százalékát, azaz 41 lejt) nem a 15-ei kártérítési, hanem a 24-ei egyházi restitúciós bizottsági ülésért kaptam! Mondanom sem kell, hogy azonnal kértük a vádak ejtését és az ügy lezárását. Nem kaptunk választ.
– A parlament távollétében mondta ki, hogy letartóztatható. Segített volna, ha jelen van, ha próbálja megvédeni magát?
– Semmit nem segített volna. Egyrészt azért, mert az akkori hangulatban a parlament mindent meg­szavazott. Másrészt akkor még nem ismertem a dosszié tartalmát, így nem láthattam az általam alá nem írt jegyzőkönyveket, döntéseket. Éppen ezért kértem ki nemrég azt az iratcsomót, amit az igazságügyi miniszter a parlamenthez küldött a letartóztatási kérelemmel együtt. Mivel utólag már minden iratot megismertem, kíváncsi voltam, hogy az ügyész megmutatja-e a parlamentnek az alá nem írt jegyzőkönyveket. Ám rejtelmesen (az ő állításuk szerint szabályosan) visszaküldték az iratcsomót, ezért csak igen alapos gyanúm van, hogy az ügyészség eltitkolta a parlament elől az ártatlanságomat bizonyító iratokat.
A parlament tehát hamis kép alapján döntött, bár az a véleményem, hogy az akkori hangulatban akkor is így szavaztak volna, ha jelen vagyok, és lobogtatom az ártatlanságomat bizonyító jegyzőkönyveket.
Az ügy további menetére már semmilyen hatással nem volt az, hogy nem jelentem meg az ügyészségen. Ebben a pillanatban ők képtelenek vádat emelni egy el nem követett bűncselekmény miatt, ám egy üres dosszié léte a legmegfelelőbb eszköz arra, hogy jelezzék: „valamivel csak elkapunk”.
– Távolléte miatt végül leválasztották az ügyét a többi vádlottéról. Mi áll az új iratcsomóban? Hogyan tovább?
– Amikor már kiderült, hogy velem szemben nincs fenntartható vád, akkor a Bica-ügyről leválasztottak egy új dossziét, új számmal. Ebben jelen pillanatban a korábban megfogalmazott (de mára cselekmény nélkül maradt) vádakon kívül a mi beadványaink, az azokra kapott válaszok és a Bica-vádirat található – ez utóbbi csak azért, mert a leválasztási döntés ebben az iratban fogalmazódott meg. Ez a dosszié tehát egyszerűen Josef K. dossziéja. Nincs benne semmi, ám nem hajlandóak lezárni.
Épp a napokban (március 10-én) kértem harmadszor, hogy ejtsenek minden vádat. Megadossziékat hetek alatt összekovácsolnak, vádat emelnek, az én üres dossziémban meg három hónapja „még vizsgálódnak”. Nem beszélve arról, hogy ugyancsak a szándékos sakkban tartás és a rosszindulat mutatkozott meg, amikor felszólítottak: ne hozzak nyilvánosságra dokumentumokat a dossziéból. Meg akarják akadályozni saját védelmemet, igazam feltárását, miközben ők naponta szivárogtatnak ki mindenféle iratot a médiának, hogy aztán még jóval a nyomozati szakasz lejárta előtt megtörténhessen a „bréking nyúzos” nyilvános akasztás, szappanoperás bilincszörgetés. Ezt senki nem kéri számon?
Nem tudom, hogy miért lettem célpont. A Mikó-ügyben olyan hangosan kiabáltunk, ahogy csak tudtunk, és messze földön meghallották. A Mikó-döntés végül börtönbüntetéssel zárult, a Mikót elvették. Nem akarok forgatókönyveket gyártani, de ez az új ügy és az, hogy engem folyamatosan sakkban akarnak tartani, azt bizonyítja, jobb lenne, ha valahol előzetesben ülnék, hogy ne tudjak a Mikóért kiabálni. Kellett valami, amivel elterelhetik a figyelmet a Mikó-döntésről, megtörik a szolidaritást. A Mikó mindannyiunk ügye – ez a másik meg csak az enyém, még ha a világ egyik legnagyobb ügyészi szélhámossága is.
– Megosztotta a közvéleményt a tény, hogy Magyarországra menekült. Sokak szerint itthon kellett volna harcolnia igazáért, vannak, akik úgy értelmezik, távozása bűnösségét igazolja. Miért döntött az elmenetel mellett? Akadnak olyanok is, akik úgy értékelik gesztusát, hogy cserbenhagyta sepsiszentgyörgyi választóit. Képviselheti őket Magyarországról?
– Ezt is többször elmondtam: az emberek nem egyformák, mindenkinek joga van megítélni magatartásomat. De megismétlem és elmondom még milliószor: tegyük mérlegre a dolgokat. Egyik serpenyőben az általam választott út, ebben a pillanatban a védekezésem csak így lehet szabad – a másikban a sorozatos ügyészi visszaélés, az emberi jogok súlyos megsértése, a jogállami elvek sérelme, a megaláztatás, a Mikó elvesztése, az igazságszolgáltatás eszközzé válása közösségünk és szimbólumaink ellen. Melyik a ténylegesen elítélendő? Melyik ellen kell minden eszközzel fellépni – még akkor is, ha egyik eszköz éppen az én választásom? Ezen igen alaposan el kell gondolkodni. Én hajlandó vagyok így a végsőkig elmenni, hogy megszűnjön annak a veszélye, hogy bárki jogtiprás, emberi méltóságba gázolás, visszaélés áldozata legyen. Még akkor is, ha ezt most egyesek elítélik, és még akkor is, ha ez a karrierembe fog kerülni. Én emberi jogok terén dolgoztam egész életemben. Tudom, hogy nem vagyok bűnös. Tudják az ügyészek is, de nem tetszik nekik, hogy én nem őket kívánom szolgálni, hanem az emberi jogokat.
Nem lenne ez az interjú, ha nem így döntöttem volna és nem gondolnék mindennap azokra, akik bíztak és bíznak bennem. A képviselői iroda működik, péntekenként változatlan a fogadóóra is. Távollétemben kollégáim feljegyzik a gondokat, és én megpróbálok eljárni az érdekükben. Változatlanul élek törvénykezdeményezési jogommal, a képviselői kérdésfeltevési joggal. A képviselőház már jóváhagyta, már csak a szenátus oktatási bizottságán és a plénumán múlik például a diszlexiás gyerekekről szóló törvénytervezetem, amelyet lelkes sepsiszentgyörgyi szülőkkel és pedagógusokkal közösen indítottunk útra. Ezt most újra meg kell mozgatnunk, látok rá esélyt. Hétfőn megtartottuk a már hagyományossá vált kokárdakészítő délutánunkat, ahol idén a Váradi József-iskola kisdiákjai vettek részt. A háromszéki vezetőkkel, fiatalokkal napi kapcsolatban vagyok. A Sepsi-SIC összes mérkőzését betegre izgulva követem (hajrá, csajok! hajrá, zöld-fehér mennyország!).
A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat kinőtte magát, napi kapcsolatban vagyunk a munkatársakkal, bővítjük a heti hírlevél címzettjeinek körét. A Mikó-ügyben nemrég találkoztam Hámos Lászlóval, az amerikai Magyar Emberi Jogi Alapítvány (HHRF) elnökével, akivel további lehetséges lépésekről beszélgettünk. Nem ülök nyugton. És nem telik el úgy nap, hogy ne gondoljak arra: holnap mindez a megaláztatás, mint egy rossz álom, elmúlik. Én meg elmegyek a kosárlabda-kupadöntőre...

Kérdezett: Farkas Réka

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 718
szavazógép
2015-03-12: Emlékezet - :

Osdolai Zsögön József visszaemlékezései (Életrajztöredékek 1848–49-ről)

„Halálával ismét ritkul a szabadsághősök gyér sora, vele egy áldásos, fáradhatatlan hosszú élet hervadt el” – olvassuk az 1828. december 12-én született Osdolai Zsögön József negyvennyolcas honvéd 1919 tavaszán készült szomorújelentésében. A gyászjelentőt jelenleg Szász-Fejér Gyöngyi nyugalmazott Mikó-kollégiumi tanár, Zsögön József dédunokája, Zsögön Zoltán kézdivásárhelyi tanár, költő unokája őrzi Sepsiszentgyörgyön.
 
2015-03-12: Világfigyelő - :

Oroszország a szakadárokat, Washington Kijevet támogatja

Oroszország továbbra is katonai támogatást nyújt a kelet-ukrajnai szakadároknak – mondta tegnap újságíróknak Jens Stoltenberg, az atlanti szövetség első számú civil tisztségviselője. Eközben Washington drónokat és páncélozott harci járműveket küld Kijevnek.