Láthatatlan duettek – A Dada von BZDÜLöW színház a Reflexentest@beszéd.pl

2015. március 26., csütörtök, Színház az egész világ
„Úgy éltünk, mint az állatok, és ebben az időszakban megfeledkeztünk a szégyenről.”
A befogadáshoz azt és annyit használ a néző, amit és amennyit útravalóul kapott. A Láthatatlan duettek „kezdő instrukcióinak” legfontosabbika a lengyel színház személynévként hangzó megnevezése, annak is első tagja. És a dada jelen is van az előadásban, nem annyira a szereplők révén, mint a kivetített szövegrészek által: a kiragadott és véletlenszerűen egymás után helyezett verssoroknak (lásd Tristan Tzara tanácsát egy dadaista vers elkészítéséhez: „Vegyetek újságot.
Ve­gyetek ollót. Vágjatok ki egy cikket. Vágjátok ki egyenként a szavakat és az összest tegyétek bele egy zacskóba. Gyengéden rázzátok össze. Egymás után húzzátok ki a szavakat, és olyan sorrendbe rakjátok le, amilyenben előjöttek. A költemény rátok fog hasonlítani.”) egyfajta kerettörténetet kellene adniuk. Néhány verssor ismétlődik, így az írásunk elejére helyezett is. Nem véletlenül: fogódzók ezek. A dadát egyébként sajátos stílusuk kialakításában is felhasználták Katarzyna Chmielewska és Leszek Bzdyl társulatalapítók, nem a művészetellenes értelmezésben, hanem hogy a „tabula rasa”-ból indulva, a nulláról kezdve, a színházművészetben új formanyelvet próbáljanak kialakítani, mely révén lehetővé válik, hogy a művész önmagát állandóan lerombolhassa és újra felépíthesse. Mi sem alkalmasabb ennek a folyamatnak a bemutatására, mint a férfi–nő kapcsolat. Nem egy átlagos, de olyannyira sajátos viszonyrendszer által, amilyen nem létezik és mégis valóságos, amely tele „az életből vett“ pillanatokkal és mégis idegen: kiürített, tehát felépítésre váró. Szürrealisztikus látomás testbeszéddel elmondva, pszichedelikus zene és kivetített szó-képek kíséretében.
Amit a két színész – igazából táncosok, de a színészmesterség birtokosai is – a színpadon megjelenít, tehát a férfi–nő kapcsolatot. Az ahogyan meghatározása már körülményesebb: nem tánc, amit lát a néző (bár számos táncelemet használnak), nem is fizikai színház – leginkább a testbeszéd sajátságos értelmezése és színpadra alkalmazása. Szaggatott mozdulatok, visszatérő motívumok. Ismétlés, beidegződések, automatizmus: mindaz, amitől kiürül egy párkapcsolat. És mégis mindig vissza, a váll támasztja a vállat, karba tett kéz, összenézés felálláshoz – azaz a folytatás lehetőségéhez. Miközben állandóan ott a szétfeszítő kérdés: ha a férfi igen, a nő miért nem; ha a férfi nem, a nő miért igen. Vagy – ami a legfontosabb – ha a férfi igen, miért a nő is igen. Ennek az állapotnak az eléréséhez kellene vezessen kettejük útja. Hogy a szerteágazó ösvények összetartsanak, és aztán ne párhuzamosan fussanak egymás mellett – hiszen akkor semmi értelme –, hanem egybetorkolljanak. De értheti-e a férfi a nőt, a nő meg a férfit? Értheti-e – teljességgel – egyik ember a másikat? Vagy elég csak az elfogadás? Adott pillanatában az előadásnak a gépi férfihang egyre sodróbban, egyre feszültebben a dolgok halmozásáról, majd az összegyűjtött kacatok kidobásáról beszél. Hogy még több hely legyen újabb dolgok halmozására, majd az összegyűjtött kacatok újbóli kidobására. Ördögi kör, amiből kitörni egyféleképp lehetséges: vissza az anyaméh-állapotba. Meztelenül jöttünk a világra...
A továbbgondolás, a pillanat feloldása teátrális fordulat: az újrakezdés ad lehetőséget a folytatásra. A férfi nőként, a nő férfiként, keringő, tétova lépések, míg mindketten magukra találnak, mosoly előbb, aztán félénken a másik hajának megsimogatása. Mi jöhet még? A függöny szó leírása előtt annak szóvá tétele, hogy a nem épp legsikerültebb fordítás nehezíti az amúgy sem könnyen „emészthető” előadás befogadását, hiszen hátrányos a magyar nézőnek, hogy anyanyelve nem tesz különbséget a nőnem és hímnem között, és igencsak nem mindegy, a néha csak villanásként feltűnő gondolatfoszlányok épp melyik szereplőtől származnak.
Hozzászólások
Szavazás
Megalapozottnak tartja-e az európai tisztségviselők Romániát érintő bírálatait?








eredmények
szavazatok száma 99
szavazógép
2015-03-26: Színház az egész világ - :

A túlzás és minimalizmus végletei

„Egyelőre még nem kaptunk ilyen rendeletet” – válaszolta Gyarmati Kata, az Újvidéki Színház dramaturgja és művészeti vezetője arra a kérdésre, amellyel az Opera ultima című előadás közönségtalálkozója kezdődött, hogy valóban kapott-e a színház olyan rendeletet, melyben opera játszására szólítják fel őket.
2015-03-26: Közélet - :

Nem lehetünk veszélyforrás (RMDSZ-válasz a belügynek)

Az RMDSZ képviselőházi frakciója tegnap állásfoglalásban utasította el, hogy a hatóságok veszélyforrásként kezeljék Romániában az autonómiaköveteléseket. A szövetség honatyái szerint az ország nem viszonyulhat így a területén élő legszámosabb etnikai kisebbséghez, amely ráadásul az elmúlt 25 évben kizárólag békés eszközökkel, a demokrácia keretein belül igyekszik érvényt szerezni önrendelkezési igényének, jogainak.