Mi, hol, mikor?

2015. március 27., péntek, Mi, hol, mikor?
Reflex3 Nemzetközi Színházi Fesztivál
A fesztivál mai programja: 17 órától az új stúdióban A demokrácia ellen – Odeon Színház (Bukarest, az előadást 14 éven felüli nézőknek ajánlják), 18.30 órától közönségtalálkozó (A demokrácia ellen) a Magmában, 20 órától a Tamási Áron Színház nagytermében Szentivánéji álom – Nemzeti Színház (Budapest, az előadást 16 éven felüli nézőknek ajánlják); 23.30-tól közönségtalálkozó (Szentivánéji álom) a Magmában.
Holnap: 17 órától a Tamási Áron Színház kávézójában Játéktér – erdélyi színházi folyóirat tavaszi számának lapbemutatója; 19 órától a Tamási Áron Színház nagytermében Hamlet – Tamási Áron Színház (Sepsiszentgyörgy).
További részletek a Reflexfest.ro honlapon.
Tájékoztatják a nézőket, amennyiben nem foglalják el helyüket az előadás meghirdetett kezdési időpontjáig, a megvásárolt jegyek érvényességüket vesztik, és ennek értelmében fenntartják a jogot az így felszabadult helyek újraértékesítésére.
Csernus Imre Háromszéken
Dr. Csernus Imre magyarországi pszichiáter Párkap­csolat, önértékelés, boldogság címmel tart előadást szombaton 19 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház nagytermében és vasárnap 19 órától a Székely Mikó Kol­légium konferenciatermében. A belépő ára 30 lej, elővételben kapható a Vigadó közönségszolgálati irodájában és a sepsiszentgyörgyi városi kulturális szervezőirodában.
I. ODFIE-humorfesztivál
Március 28-án 16 órától a vargyasi kultúrotthonban tartják az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet első humorfesztiválját. Fellépnek a bibarcfalvi, bölöni, brassói, erdőfülei, felsőrákosi, nagybaconi, oklándi, sepsiszentgyörgyi, szentpáli, tamásfalvi és vargyasi fiatalok.
Kiállítás
Ma 18 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház emeleti kiállítótermében megnyílik  Koszta Ervin képzőművész tanár és Szász Barbara XII-es tanuló Mester és taanítványa: Kontrasztok című festészeti kiállítása, megnyitóbeszédet dr. Deák Ferenc magyartanár mond.
Adománygyűjtés rászorulóknak
A Magyar Unitárius Egyház Gondviselés Segély­szer­vezetének háromszéki fiókja ma 14–18 és szombaton 9–16 óráig adománygyűjtést szervez a sepsiszentgyörgyi Merkúr és Bertis üzletekben. A szervezet önkéntesei arra kérik a vásárlókat, hogy lehetőségeik függvényében vásároljanak egy-két terméket, amelyet a segélyszervezet eljuttat a nehéz körülmények között élő többgyermekes családoknak, kisnyugdíjasoknak, szellemi és testi fogyatékosoknak, hogy ők is érezzék a közösség törődését. Az eddigi tevékenységekről a www.gondviseles.org honlapon tájékozódhatnak.
Hitvilág
Sepsiszentgyörgyön az 1918. december 1. utca 5. szám alatt (a Tribel vendéglővel szemben) Vajda Csaba lelkész ma, holnap és vasárnap 19 órától előadást tart a házasságról.
Zene
A sepsiszentgyörgyi Kó-nya Ádám Művelődési Ház­ban ma 18 órától Csendül a nóta címmel zenés műsor lesz Venczel Anna, Benkő Julianna, Sipos Veres Ka­talin, Orbán Bara Gábor énekesek, valamint Molnár Gábor és Nótázó Zenekara fellépésével.
Pályázatokat várnak a Civil licitre
A Háromszéki Közösségi Alapítvány civil szervezetek projektjeit várja a Civil Licitre, amelynek célja helyi támogatások bevonása az elképzelések megvalósítására. A pályamunkákat elektronikusan a www.hka.ro honlapon lehet benyújtani március 31-éig. Tartalmi követelmények: Kovászna megyében valósuljon meg; időtartam: három hónap, de nem később, mint 2015. július 31-ig; a költségvetése legalább 3000 lej. Tevékeny­ségi terület: kikötés nincs. Eredményhirdetés április 6-án.
Húsvéti előkészületek
Az RMDSZ kézdiszentkereszti nőszervezete és a helyi községi könyvtár ma 18 órától húsvéti dekorációk készítésére hívja az érdeklődőket a könyvtár épületébe. A résztvevők vigyenek léggömböt, egy kisebb tálat, ragasztót, egy kis lapítót, színes fonalat, minél szélesebb ecsetet, egy műanyag virágcserepet. * Húsvéti kézműves kirakodóvásárba hívnak minden érdeklődőt ma 11–15 óráig a Baróti Városi Művelődési Ház Bodosi Dániel Termébe.
Színház
* A kovásznai Pokolsár Egyesület színjátszó csoportja szombaton 19 órától a berecki kultúrotthonban mu­tatja be Tamási Áron Vitéz lélek című háromfelvonásos darabját.
* Kézdivásárhelyen a Városi Színház díszbemutató előadása  vasárnap 19 órától kezdődik a Vigadó Művelődé­si Ház nagytermi stúdiójában: Szi­lágyi Domokos–Fekete Vin­ce Dolgokról egy földi szel­lemnek – Hegyek, fák, füvek. Belépő: 15 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak: 10 lej.
Légy kreatív!
Az Amőba Oktatási Köz­pont fennállásának huszadik évfordulóján pályázatot hirdet I–VIII. osztályos gyerekeknek. Két kategóriában várnak pályamunkákat: 1. rajzpályázat I–IV. osztályosoknak – A3-as méretű papírlapon kell benyújtani, tematikáját tekintve a rajznak szervesen kötődnie kell az oktatási központ tevékenységéhez, ábrázolhat épületet, hallgatót, tantermet, munkatársat vagy akár egy saját élményt is; 2. interjúkészítés V–VIII. osztályosoknak – legtöbb négyfős csapatok pályázhatnak valós vagy elképzelt interjút készítve hallgatóval, munkatárssal, oktatóval, épülettel, tanteremmel, A3-as lapon kell benyújtani, fotó vagy rajz is díszítheti. A pályázatokat személyesen lehet leadni az Amőba Sepsiszent­györgy, Templom utca 1A szám alatti székhelyén április 30-áig. Az Amőba munkatársai segítséget adnak munkanapokon 9–17 óráig. A pályázat nyertesei jutalomkiránduláson vehetnek részt.
Fekete március – 1990
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében ma 18 órától a Fekete március – 1990 című rendezvényen Miholcsa Gyula filmrendező, Simó Márton író és László Márton történész beszélget a negyedszázaddal ezelőtt lezajlott eseményekről. Miholcsa Gyula részleteket mutat be a 2010-ben készült, Marosvásárhely fekete márciusa című dokumentumfilmjéből.
Röviden
Kós Károly Akadémia
. A kézdivásárhelyi Kosztándi Képtárban ma 18 órától Fodor Pál, az MTA doktora, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója előadást tart Várnától Mohácsig: az Oszmán Birodalom felemelkedése és a Magyar Királyság bukása címmel.
Megemlékezés. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Mű­velődési Házban ma 11 órától emlékezik 25 éves megalakulásáról a Volt Politikai Foglyok és a Kommunista Diktatúra Áldozatainak Kovászna megyei Szer­vezete.
Támogatócsoport. A sepsiszentgyörgyi Vöröskereszt székhelyén ma 17 órától lesz a sepsiszentgyörgyi támogatócsoport találkozója, ahová a mellrákkal küzdőket várják, valamint a hozzátartozókat és mindazon személyeket, akiket foglalkoztat ez a betegség. Előadást tart Márton Gyöngyi pszichológus. Érdeklődni a 0724 511363-as telefonszámon lehet.
Süsü-túra. Az Erdélyi Kárpát Egyesület háromszéki osztálya szombaton tartja hagyományos Süsü-túráját a következő útvonalon: Süsü-szobor–Dohányhegy–Pap kútja–Középhegy–Szemerja-patak–5-ös km–Szurduk-tető–Kényi-puszta–Szalamája–Szent­ki­rályi-kőhíd–Siteháta–Keresz­ténytető–Benedek-mező–Cseke kútja–Bor­bát-tető–Orot­vány–Pacé–Büdöskút–Sepsiszent­györgy. Távolság: 20 km. Jó idő esetén szalonnasütés is lesz. Indulás szombaton 8 órakor a sepsiszentgyörgyi Süsü-szobortól. Túra­ve­zető: György Ignác.
Parnasszus. A sepsiszentgyörgyi irodalmi önképzőkör márciusi vendége Cseke Gábor csíkszeredai író, aki moderátora is a kör tagjainak felolvasását követő beszélgetésnek. A találkozót szombaton 16.30-tól tartják az unitárius egyház tanácstermében.
Előadás. Az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub szervezésében hétfőn 18 órától Tari István költő, író, grafikus, fotográfus, filmalkotó (Óbecse, Délvidék-Szer­bia) tart előadást Abbamaradt szülőföld címmel a Kovásznai Városi Művelődési Ház Ignácz Rózsa Termében. Közre­mű­ködnek: Benedek Ildikó óvónő, Bartos Orsolya és Fülöp Renáta diákok.
Lomtalanítás. A Tega Rt. szervezésében a háztartásban fölöslegessé vált elektromos és elektronikai háztartási eszközöket, használt bútorokat és szelektív hulladékot ma 12–20 óráig Oltszemen gyűjtik.
Áramszünet. Sepsiszentgyörgyön ma 8–15 óráig a Szakszervezetek Házánál, az Orexnél, a 105, 48, 21, 19, 15-ös tömbháznál; Kézdivásárhelyen ma 9–14 óráig a Tudor Vladimirescu utcában; Málnáson ma 8–16 óráig szünetel az áramszolgáltatás.
Elzárják a vizet Sepsiszentgyörgyön ma 9–12 óráig a Cezar Bolliac utcai 36-os és az Ág utcai 35-ös, 36-os tömbházban. A munkálatok befejezése után az ivóvíz zavaros lehet. Az esetleges kellemetlenségekért megértést és türelmet kér a szolgáltató.
 
Hozzászólások
Szavazás
Megalapozottnak tartja-e az európai tisztségviselők Romániát érintő bírálatait?








eredmények
szavazatok száma 99
szavazógép
2015-03-26: Világfigyelő - :

Szerencsés kényszerleszállás (Röviden)

A tájékoztatás szerint a repülőgép legénysége azt követően kért engedélyt a kényszerleszállásra, miután a fedélzeti műszerek a jobb- oldali hajtómű meghibásodását jelezték. * Kedden egy cseh kisrepülőgép landolt a hasán a moszkvai Domogyedovo nemzetközi repülőtéren. A Brünnből (Brno) Moszkvába tartó Epic LT típusú egymotoros légcsavaros gépnek leszálláskor nem nyílt ki a futóműve. Túlcsúszott a kifutópályán, de senkinek nem esett baja. A fedélzeten csak a kétfős legénység tartózkodott.
2015-03-27: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a sepsiszentgyörgyi születésű
TEODORESCU MARGIT
életének 74. évében hirtelen elhunyt.
Temetése 2015. március 28-án, szombaton 14 órakor lesz a szemerjai ravatalozóháztól.
Részvétfogadás a temetés előtt egy órával.
Pihenése legyen csendes.
A gyászoló család
4283064