Nem tudom, hogy minden bérházban felnőtt gyermek számára annyira fontos volt-e a padlás, mint nekem és testvéreimnek, barátaimnak. A Házsongárdi temetővel szemben lévő ódon bérház emeletén laktunk, és az egyik padlásfeljáró éppen az előszobánkból nyílt, kétszárnyú, nehéz, vasveretes ajtóval.
Hosszan nyúlt a padlás beltere az épület egyik végétől a másikig, tele fémpántos ládával, fonott kosarakkal, galamb- és denevérürülékkel. Mi mindent lehetett itt felfedezni! Mivel a kéményoszlop közelében denevérek tanyáztak, húgom félt feljönni. Ebbe öcsém rémtörténetei is besegítettek.
Jöttünkre egy eliszkoló nyest (Martes foina) mutatta magát. Nem is volt baj vele, amíg az udvaron lévő fáskamrában tartott öt-hat tyúk nem ért véres véget. Azt persze csak azután, tüzetes nyomozással derítettük ki, hogy a tetőre hajló gesztenyefák szolgáltak le- és feljáró alkalmatosságként. Nos, ezután a család ellenségeként kezeltük őkelmét, és némi tanulmányozás és érdeklődés arra a zseniális megoldásra vezetett, hogy a házmester kutyaalomját (frissel pótolva) kicseréltük és több helyen leraktuk a padláson. A kutya nem szenvedheti ezt a nyúlánk, háziasodott ragadozót, a nyest pedig kerüli a kutyát. Éles szimatát az alom megtévesztette, és elhagyta ócska ruhákkal teli ládában berendezett tanyáját. A denevérek sem nyughattak tőle, állapítottuk meg, amikor felfedeztük az árulkodó bőr- és szőrcafatokat.
A darazsakkal nem ekkoriban, hanem jóval később kellett szembesülnünk, amikor egy váratlan örökség lehetővé tette, hogy egy évek óta üresen álló vályogházat olcsón megvegyünk. Persze, eme évek óta háborítatlan házacska mindenféle apró és még apróbb állatok békés együttélésével gazdagított, mintegy ingyen, ráadásként. Végül a tulajdonos jogán csapdákkal és méreggel kilakoltattuk a rágcsálókat és a cickányokat (érte kár volt, mert rovarevő lévén besegíthetett volna a hatlábúak ritkításában).
A gondot a kenyérnyi nagyságú papírdarázsfészek és lakói jelentették. A padlást kedvelő francia darázs (Polistes gallicus) fészkét a rágók segítségével leszaggatott cellulózdarabkák és gyomrának ragasztóváladéka teszi tágassá, könnyűvé: szép, szürke építményként lóg a gerenda mellett. A család nőtagjai e darázs békés természetében nem bíztak, tél közeledtével megvártuk pusztulásukat (csak a petéző anya éli túl), majd levertük a fészket (egyébként is újat épít minden évben). A dolgozók rovarlárvákkal táplálják a sejtekben fejlődő lárvákat. A német darázs és a kecskedarázs soha nem fészkel a padláson, csak a gyep üregeiben. Agresszívebb, mint a francia darázs.
