Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Női kosárlabda, Nemzeti LigaMa kezdődik a döntő

2015. április 10., péntek, Sport

Megalakulása óta első bajnoki címére hajt a megyeszékhelyi Sepsi-SIC, amely ma 20 órától a címvédő Târgoviştét látja vendégül a női kosárlabda nemzeti liga fináléjának első mérkőzésén. A találkozónak a Szabó Kati Sportcsarnok ad otthont.

  • Fotó: Henning János
    Fotó: Henning János

A pontvadászat utolsó párharca három megnyert mérkőzésig tart, a zöld-fehérek pedig dupláznának, hiszen korábban megnyerték a hazai rendezésű Román Kupa (RK) négyes döntőjét. A Zoran Mikes irányította alakulat első helyen zárta az alapszakaszt, így csapatunk pályaelőnnyel rendelkezik, eszerint ma és holnap (19 órától) a finálé első két meccsét Sepsiszentgyörgyön rendezik meg, a következő kettőnek Târgovişte ad otthont (április 15., 16.), és ha szükséges, az utolsó, mindent eldöntő ötödik összecsapásra is a szentgyörgyi sportcsarnokban kerül sor (április 19.).
A két csapat a 2014–2015-ös idény során négyszer (két bajnoki, két RK-meccs) találkozott egymással, s három alkalommal a zöld-fehérek hagyták el győztesen a pályát. A ma rajtoló döntőben a mostani bajnokság legjobb együttesei kerültek szembe: a SIC úgy nyerte meg az alapszakaszt, hogy a huszonhat mérkőzéséből csak kettőt veszített el, továbbá huszonhárom meccs óta veretlen; a túloldalon a Dâmboviţa megyeiek huszonkét sikerrel a második helyen zárták a bajnokság első felét. A Sepsi-SIC a rájátszásban előbb a Brassói Olimpiát, majd Gyulafehérvárt búcsúztatta, Târgo­vişte a negyeddöntőben a Galaci Phonixen, míg a elődöntőbben az Aradi ICIM-en lépett át.
Ha a két csapat bajnoki mérkőzéseinek átlagait vesszük górcső alá, kiderül, hogy majdhogynem minden kategóriában – még ha kevéssel is – mi vagyunk a jobbak: * szerzett pontok: Sepsi-SIC 84,4 pont, illetve Târgovişte 83,1 pont * lepattanók: 42,4–42,1 * gólpassz: 20–18,7 * szerzett labdák: 12,8–13,9 * büntető dobószázalék: 75,2–68 * kétpontos dobószázalék: 54,5–54,4 * hárompontos dobószázalék: 30,3–29,5. Az alakulatok legjobb játékosainak átlagai: * hatékonyság: Stefanie Murphy 23,8–Chrissy Givens 26,5 * szerzett pontok: Stefanie Murphy 17,9–Chrissy Givens 19,5 * lepattanók: Stefanie Murphy 9,5–Chadijah Whittington 8 * gólpassz: Annema­rie Părău 5,6–Chrissy Givens 3,8 * szerzett labdák: Janeesha Jeffery 2,5–Chrissy Givens 3,1.
Ádáz csata előtt áll a Sepsi-SIC, így csapatunknak ismételten szüksége van fantasztikus szurkolóira, s aki teheti, öltözzön zöldbe vagy fehérbe, és látogasson ki a mérkőzésekre, hogy minél hangosabban zúgjon a Szentgyörgy, Szentgyörgy! A belépő ára 7 lej.
Megyeszékhelyi csapat utoljára a 2008–2009-es idényben játszott döntőt, akkor sajnos a Sepsi BC 3–0-ra kikapott Târgoviştétől. Bí­zunk benne, hogy ez alkalommal másmilyen lesz a finálé végkimenetele, és a Zoran Mikes irányította lányok a kupagyőzelem után behúzzák a bajnoki aranyat is! Hajrá, lányok! Hajrá, Sepsi-SIC! (tibo)

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 711
szavazógép
2015-04-10: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a baconi születésű kilyéni
BODOR CSABA
életének 65. évében csendesen elhunyt.
Temetése 2015. április 11-én, szombaton 14 órakor lesz a kilyéni református temetőben.
Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
A gyászoló család
4283383
2015-04-10: Sport - :

Hétvége a focipályákon (Labdarúgás)

* A román húsvétra való tekintettel a III. liga 19. fordulójának minden mérkőzését ma 17 órai kezdéssel játsszák: Sepsi OSK–Pojorâta, Zágoni FC–Lieşti, Târgu Neamţ–Rădăuţi, FK Csíkszereda–Paşcani, Románvásár–Miroslava.