Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Véget ért a hatodik Kálvin-hétGyülekezeti nap Papolcon

2015. július 6., hétfő, Közélet

Gyülekezeti nappal zárult szombaton a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye által hatodik alkalommal szervezett, hat napon át tartó Kálvin-hét rendezvénysorozata. Az egyházmegye gyülekezetei idén Papolcon találkoztak, az eseménynek a labdarúgópálya és a református templom adott helyet.
 

  • Több százan vettek úrvacsorát. A szerző felvételeI
    Több százan vettek úrvacsorát. A szerző felvételeI
  • Zászlófelvonás a papolci gyülekezeti napon
    Zászlófelvonás a papolci gyülekezeti napon

Már kora reggel a zágoni ifjúsági és a barátosi Ferencz Ernő Fúvószenekar zenéje töltötte be a falut. A toborzóra az egyházmegye egyházközségeinek lelkipásztorai, gondnokai, presbiterei, hívei gyűltek össze, a reformátusok mellett más felekezetek tagjai is megjelentek. Minden település saját sátrat állított, színes forgatag alakult ki, több mint ötszáz személy vett részt a gyülekezeti napon.
Balogh Zoltán esperes köszöntötte a jelenlévőket, majd a kovásznai 109. számú Havadtőy Sándor Cserkészcsapat közreműködésével felhúzták az egyházmegye, az Erdélyi Református Egyházkerület és a címeres magyar lobogókat. Igét hirdetett Kató Béla püspök, a Jelenések Könyvének második, harmadik részére alapozott szolgálatában a keresztény gyülekezetek létének fontosságáról, megmaradásuk körülményeiről szólt. Elmondta, a Kálvin-hét egyben vizsgálódás is, megmutatja, hány embernek virrad fel a Krisztushoz való tartozás élménye. Elveszett az az ember, aki nem tart haza közösségébe, aki nem tartozik Krisztushoz – jelentette ki.
Az igehirdetést követően úrvacsoraosztásra került sor, majd Balogh Zoltán köszönetet mondott a Kálvin-hét megszervezésében segítséget nyújtó gyülekezeteknek és támogatóknak, ezt követően Kis József zágoni polgármester szólt az egybegyűltekhez.
A napot számos szórakoztató program fűszerezte. A főzőverseny nagy népszerűségnek örvendett, különbnél különb finomságok rotyogtak az üstökben. A nagydíjat a vaddisznótokányt készítő zágoni csapat nyerte el. A sport kedvelői minifociversenyen mérhették össze tudásukat, bemutatkoztak a nőszövetségek, környezetvédelmi standot is állítottak. Érdekes eseményre került sor az ikafalviak sátorában, ahol a spanyol Clara Bejerens Sanchez a keresztények és mórok küzdelméről tartott előadást. Ő tette lehetővé a spanyol ételkülönlegesség, a tortilla de patata (burgonyás, zöldséges, erősen fűszerezett omlett) megkóstolását is.
A gyermekekre nagy hangsúlyt fektettek, ők külön istentiszteleten vehettek részt. Szórakoztatásukat a Bóbita Egyesület vállalta fel. A református templomban az egyházmegye egyházi kórusainak találkozójára került sor. A napot a zászlók bevonása, himnusz­éneklés zárta.

Hozzászólások
Szavazás
Mi a véleménye a magyar feliratok lefestéséről több székelyföldi településen?








eredmények
szavazatok száma 600
szavazógép
2015-07-06: Közélet - Nagy D. István:

Korkedvezményes nyugdíjazás (Nehéz munkakörülmények)

Megközelítőleg egy hete lépett hatályba a törvény, amely megkönnyíti azoknak a nyugdíjazását, akik nehéz munkakörülmények között dolgoztak. Az új jogszabály hozta enyhítés nyomán egyharmaddal kevesebb ilyen szolgálati idő is elegendő ahhoz, hogy valaki korkedvezményben részesüljön.
 
2015-07-06: Máról holnapra - Farkas Réka:

Halogatások országa

A fontos törvények valahogy mindig késnek Romániában. Elhallgatják, elaltatják, elügyeskedik őket. Ez történt a faexportot felfüggesztő jogszabállyal, melyet a legnagyobb tüntetések hevében, májusban ígért meg Victor Ponta miniszterelnök. Aztán minden bizonnyal győzött a falobbi, mert az a kabinet, amelyik alig lép ki a rendeletekkel való kormányzásból, hirtelen jobbnak látta, ha a parlamenttel végezteti el a piszkos munkát.