Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Női kosárlabdaMatea Tavić is a zöld-fehéreket erősíti

2015. augusztus 20., csütörtök, Sport

A sepsiszentgyörgyi kosárlabda-kedvelők és a sajtó kedd éjfélkor a Sepsi-SIC hivatalos Facebook-oldaláról értesült, hogy kettes pozícióban, azaz hátvédként játszó újabb fiatal tehetséget igazolt a megyeszékhelyi kosárlabdacsapat.

Az 1992. május 29-én Bosznia-Hercegovinában született Matea Tavić az előző idényben a svéd I. osztályban játszott, ahol tagja volt az aranyérmet szerzett Northland Basket csapatának. A 187 cm magas, 23 éves bosnyák válogatott tehetség hét mérkőzésen lépett pályára a svéd bajnokságban, ahol átlagban 20,4 percet töltött a pályán, illetve 9 pontot dobott és 3,1 lepattanót gyűjtött. A 2013–2014-es szezonban Csehországban a Lokomotiva Karlovy Vary csapatát erősítette, ahol 13,2-es pontátlaggal a legjobb dobónak bizonyult. Tavić az ifjúsági bosnyák válogatottaknak is tagja volt, illetve a 2011-es felnőtt B-osztályos Európa-bajnokságon is pályára lépett országa színeiben. (miska)

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 718
szavazógép
2015-08-20: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy
KERESZTES IRÉNKE
(Iki)
szerető szíve megszűnt dobogni.
Temetése 2015. augusztus 21-én 16 órától lesz a közös temetőben.
Részvétfogadás a temetés előtt egy órával.
Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
Szerető hozzátartozói
4286387
2015-08-20: Sport - :

Fejér Ákos-emlékverseny (Asztalitenisz)

Az egykori sporttanárra, Fejér Ákosra emlékeznek Mikóújfaluban, ahol tiszteletére asztalitenisz-emlékversenyt szerveznek szombaton.