Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

ÁtigazolásokKét új játékos a szentgyörgyi csapatoknál

2015. augusztus 26., szerda, Sport

A 2015–2016-os idényben a Sepsi FC csapatát fogja erősíteni a 25 éves, többszörös horvát válogatott, Zeljko Petrovic. Zeljko, aki szélső és védő posztokon játszik, valamint több bajnoki címet is begyűjtött klubcsapataival, a horvát Nacional Zagrebtől érkezik a zöld-fehérekhez.

  • Zeljko Petrovic
    Zeljko Petrovic
  • Shante Evans (középen)
    Shante Evans (középen)

A megyeszékhelyi csapatnak ez az ötödik nyári igazolása, hiszen ahogy arról már beszámoltunk, először Radu Burciu, majd Mihály Zoltán leigazolását jelentette be a csapat vezetősége, a későbbiekben két fiatal, tehetséges spanyol, Mario Puertas Lopez és Sergio Cobo Munoz érkezett. Egyébként a hétvégén rajtoló teremlabdarúgó-bajnokság előtt ma este sor kerül a szuperkupára is: a Román Kupa-győztes Dévai Autobergamo és a bajnok Marosvásárhelyi City’Us mérkőzik meg 19 órától. Az összecsapásnak a kolozsvári Horia Demian Sportcsarnok ad otthont, és a DigiSport 2 élőben közvetíti.
A Sepsi-SIC bejelentette utolsó nyári igazolását is. A zöld-fehéreket az 1991. július 8-án született amerikai Shante Evans fogja erősíteni. A 184 cm magas, 107 kilogrammos erőcsatár a Hofstra Universityn fejezte be tanulmányait, illetve négy évig az ottani kosárlabdacsapat egyik alapembere volt, ahol átlagban 16,1 egységet szórt és 11,5 lepattanót gyűjtött. Az egyetem után a bolgár Ruszei Dunav 8806 csapatához igazolt, ahol 2014-ben bajnokságot nyert és a Bolgár Kupában elődöntőt játszott. A Bulgáriában eltöltött év után a francia első osztályban szereplő Pays d’Aix alakulatához igazolt, ahol átlagban 32,5 percet töltött a pályán, valamint 17,5 pontot dobott és 11 lepattanót gyűjtött. (miska)

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 718
szavazógép
2015-08-26: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy
özv. id. BOCSKOR LÁSZLÓ
életének 81., özvegységének 4. évében hosszas, de türelemmel viselt szenvedés után elhunyt.
Drága halottunkat 2015. augusztus 27-én 14 órától helyezzük örök nyugalomra a nagybaconi ravatalozóháztól a helyi temetőben.
Részvétfogadás 26-án 17–20 óráig és 27-én a temetés előtt egy órával.
Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
A gyászoló család
4286513
2015-08-26: Sport - :

Vârtosu gólkirály (Labdarúgás)

A Sepsiszentgyörgyi Jövő játékosa, Vârtosu Norbert lett a hétvégén megtartott nemzetközi labdarúgó Brassó Kupa gólkirálya a 2002-ben született fiúk viadalában. A Brassói Coltea 1920 SE-nél kölcsönben játszó megyeszékhelyi labdarúgó kilenc találatot jegyzett a tornán, de csapata így is csak az ötödik lett. A négynapos küzdelemsorozaton négy kategóriában hat országból 85 együttes vett részt. (t)