Dávid Júlia vallomásos tárlata

2015. augusztus 27., csütörtök, Közélet

„Egy csodálatos intő példázatnak is felfogható a kiállítás, mely azt üzeni, hogy merjük vállalni önmagunkat, merjünk azok lenni, akiknek az Isten teremtett minket, ebben a modern korban, amikor minden erő a nemzetek megmaradása ellen dolgozik. A művésznő megvallja nemzetiségi hovatartozását, és megvallja a közösséghez való tartozás gyönyörűségesen szép érzését is ezen a vallomásosnak is nevezhető kiállításon” – mondta Gazda József író, szociográfus a Dávid Júlia képeiből készült kiállítás kedd délutáni megnyitóján a sepsiszentgyörgyi Köntés Pincegalériában.

  • Dávid Júlia és Gazda József a Köntés Pincegalériában. Albert Levente felvétele
    Dávid Júlia és Gazda József a Köntés Pincegalériában. Albert Levente felvétele

Amint az elhangzottakból kiderült, Dávid Júlia Marosvásárhelyen született, Kolozsváron tanult, jelenleg pedig Magyarországon, Szeged mellett él. Bár iparművészetet tanult, munkáiban túllép ezen, nála a díszítőművészet a kor és a nemzet arcát is megjelenítő kifejezőművészetté válik. Gazda József két nagyobb csoportba osztaná a művész munkáit. Az egyikben az önmagán túlmutató „díszítmény” uralja a képet, míg a másikban a tájmotívumok dominálnak, és ezek között sejlenek fel azok az elemek, melyek részben az egyetemes kultúrára, részben pedig arra a nemzetre utalnak, melyhez a művész tartozik. A tárlat képeinek egy részén ősi motívumaink jelennek meg, ilyen a szarvas-, életfa-, turul-, páva-, tulipán- vagy indamotívum, más részük többnyire tájkép vagy portré jellegű, női alakokkal, melyeken inkább a szín- és anyaghasználat, valamint a képeken túlmutató megfoghatatlan elemek, a hangulat, a benyomások vonzzák a szemlélő tekintetét. Gazda József szerint Dávid Júlia művei úgy tanítanak Istenre, hitre, önmagunk vállalására, hogy konkrét jelentéstartományaikon túllépve elvonatkoztatnak, absztraktba fordulnak, és bennünk gyűrűznek tovább.
A megnyitó végén a művésznő megköszönte a részvételt és az érdeklődést a nagy számban megjelent közönségnek, és pár szóban a székelység küldetéstudatáról beszélt. Mint mondta, korunkban, melyre leginkább a megosztottság jellemző, elsődleges feladatunk, hogy összefogjunk és nyíltan, őszintén vállaljuk önmagunkat, mert olyan őserő rejlik bennünk, mellyel akár az egész világnak példát mutathatunk.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 798
szavazógép
2015-08-27: Közélet - Nagy B. Sándor:

Bioparadicsom (Kármentő)

Pár éve falun lakunk, adott a lehetőség, hogy megtermesszük magunknak a fontosabb zöldségeket. El is kerítettük udvarunk egy aprócska részét, amelyet talán túlzás kertnek nevezni, de bármilyen kicsi, termett már benne hagyma, paradicsom, murok, petrezselyem, borsó, paszuly, saláta, uborka, paprika és talán más is, több-kevesebb sikerrel. Részben a kertészkedés kedvéért ültetgetünk, öntözgetünk, részben pedig azért, hogy legalább a nyári zöldségszezonban olyan termékeket fogyasszunk, melyeknek ismerjük az eredetét, amelyekről tudjuk, hogy műtrágya, vegyszeres permet nem érte őket.
2015-08-27: Közélet - Iochom István:

Mozsika népzenei tanfolyam Csernátonban

Negyven Hargita és Kovászna megyei iskolás és felnőtt vesz részt augusztus 23–29. között a Kovászna Megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsa által szervezett ötödik Mozsika népzenei tanfolyamon és műhelymunkán a felsőcsernátoni Hanna Panzióban.