Történt, hogy a kíváncsiak Darvasi László és Grecsó Krisztián írói műhelyébe nyerhettek bepillantást csütörtök este a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban. A Történt, hogy című rendezvényen a kortárs magyar irodalom két meghatározó képviselőjével Murányi Sándor Olivér beszélgetett.
Két igazán jó történetmesélő, olyan profik, akik akár egymagukban is állják a sarat – köszöntötte az egyhetes erdélyi turnén lévő budapesti írókat Murányi. A vendégek életükre villantva tartottak rendhagyó irodalomórát: mindketten alföldi városokból kerültek Budapestre, Lipótvárosba. Grecsó, békéscsabai biztos szerkesztői állás után, „tiszteletbeli tótként” – félig szlovák származású ugyanis, s székely analógiát is említve elmondta, a tótok azt tartják, nem szlovákok, hanem annál is többek – eleinte nehezen viselte a fővárosi „szabadúszást”, vagyis munkanélküliséget. Ezzel szemben Darvasi közel húsz Szegeden töltött év után lelki válság nélkül szerette meg Budapestet – ezt manapság alig mondják, noha Budapest sokarcú, számos testrészű város, amely nem hagyja nyugton, nem engedi eltévedni –, igaz, regényei mind Szeged-tematikájúak, nem tud elszakadni e történetileg nagyon szélsőséges várostól.
Mindkettőjük prózája „roppant személyes” – Darvasi László szerint számukra a fikció csak akkor ér valamit, „ha személyesen benne vagyunk” –, verssel kezdtek, de szeretik kipróbálni a műfajokat. Grecsó „visszakacsintásait”, azaz verseit mostanában a Székelyföld közli, ám Darvasinál „bejött a történet utáni vágyakozás”, és a vers „beköltözött a prózába”, de mindent írnak, mert „van bennünk egy érdeklődés a formák iránt”. Grecsó Krisztián ahhoz az írónemzedékhez tartozik, melynek tagjai azt vallják, „az olvasás egy kommunikációs aktus, amennyiben nincs olvasó, nem létezik a könyv”, ő maga ugyan új területek feltárására is vállalkozott, de alapelve, hogy mindig komolyan veszi azt, amit tesz. Darvasi László szerint nagyon nehéz, szinte lehetetlen vállalkozás úgy írni, hogy „a történet beléd égjen”, ezért az a legjobb, ha az író csak ír...
