Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Derűs emlékezés

2015. október 10., szombat, Közélet

Kézdivásárhely után Sepsiszentgyörgyön is bemutatták B. Kovács András Vándorszékely hazatalál. Egy ragaszkodás története című kötetét, mely a kézdivásárhelyi születésű, Bélafalván élő, Sepsiszentgyörgyön dolgozó Boldizsár Béla élettörténetét meséli el.

Szerdán este a megyei könyvtár Gábor Áron Termében tartott könyvbemutatón – miután Szonda Szabolcs könyvtárigazgató köszöntötte az egybegyűlteket, a szerző B. Kovács András pedig röviden ismertette a kötet megírásának körülményeit, és bemutatta interjúalanyát – Boldizsár Béla sajátosan ízes, humoros stílusában maga mesélte el röviden élete néhány fontosabb fejezetét. Az est meglepetésvendége Sebestyén Rita középiskolás diáklány volt, aki saját versét szavalta el a hallgatóságnak.
Boldizsár Béla gyulafehérvári kántoriskolai élményeiről, házasságairól és hat gyermekéről, külföldi kirándulásairól, sokféle szakmájáról, a rendszerváltás utáni kalandos munkáséveiről, gyermekeivel kapcsolatos viszontagságairól és mostani életéről, az általa szervezett munkássztrájkokról, Márton Áron püspökkel való kapcsolatáról, az elismerésekről és kitüntetésekről, amelyeket rangos magyarországi politikusoktól kapott, saját politikai és társadalmi szerepvállalásairól, valamint egészségi gondjairól mesélt, melyek közül egyesek vaklármának bizonyultak, de amelyek egy anyajegy miatt végül komollyá változtak.
Bámulatra méltó az életkedv és elégedettség, amellyel visszatekint, a derű, amellyel életútjának kudarcait, szomorú eseményeit is szemléli és szemlélteti. Kemény harcához kitartást kívánunk, hogy egyszer majd vidám történetei közé sorolhassa anyajegyes kalandjait is.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a Román Kupa döntőjébe?








eredmények
szavazatok száma 1143
szavazógép
2015-10-10: Közélet - Albert Levente:

Solidarium

A szolidaritás tárházává alakult egy vizuális párbeszéd erejéig a sepsiszentgyörgyi Magma Kortárs Kiállítótér. Eleve kudarcra ítélt emberi tömörülések, összefogási törekvések és egyéb társadalmi ficamok történetei láthatóak filmben, installációban, objektben előadva. Vitakísérlet a  politika, művészet színterén. Erhardt Miklós, a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem docense az utóbbi tíz év tevékenységéből válogatott.
2015-10-10: Közélet - Mózes László:

Idősödőket ünnepeltek

Idősödők és segítőik közös ünnepét tartották tegnap délelőtt a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban. A rendezvényt az idősek világnapja alkalmából szervezték, ismertetve, hogy térségünkben milyen szolgálatok, intézmények foglalkoznak ezzel a korosztállyal.