Őrtüzek Erdővidéken

2015. október 23., péntek, Közélet

A bardoc-miklósvárszéki Székely Nemzeti Tanács Bölönben, illetve a tágabb értelemben vett Erdővidéken, azaz Alsórákoson, Ürmösön és Apácán szervezi Székelyföld határainak kivilágítását. Ezek mellett őrtüzek lobbannak a tájegység több falujában is.

Az erdővidékiek a szervezői munkát leghamarabb a „végeken”, az Olton túli településeken kezdték. Az önkormányzatoknál, az egyházaknál és a közbirtokosságoknál is jól fogadták az Izsák Balázs és Gazda Zoltán által is erősített bizottságot. A helyiek segítségével tízezernél több szórólapot juttattak el a lakókhoz, és bő száz plakátot helyezhettek el a települések legforgalmasabb pontjain. A helyiek jelezték azt is, bárhonnan érkezzenek, szívesen látják mindazokat, akik velük együtt szeretnék a jeles eseményt megülni.
Szabó Miklós széki elnök elmondása szerint az SZNT a települési vezetők révén népszerűsítette a kijelölt helyekre való utazás lehetőségét, s bár a vissza­jelzések még nem jutottak el hozzá, bizonyos, hogy néhány autóbuszt indítanak, amelyek a helységekből felveszik az utazni szándékozókat. „Nagy öröm, hogy mindenki mellénk állt, sokan érdeklődtek személyesen és telefonon is, s úgy nyilatkoztak, fontosnak tartják, hogy ismét megmutassuk: Székelyföld, igenis, létezik. Jól szemlélteti az emberek elhatározását, hogy bár sokan a munka miatt – Erdővidék jelentős része a mezőgazdaságból és állattenyésztésből él – nem tudnak a kijelölt helyekre elmenni, de az esemény részesei akarnak lenni, ezért otthonuk közelében készek őrtüzet gyújtani” – mondotta Szabó Miklós.
A véczeri emlékműhöz várják az ágostonfalviakat,  barótiakat, felsőrákosiakat, köpecieket, miklósváriakat és vargyasiakat. Bibarcfalván a templom és a parókia között, Bodosban a településen kívül, a tó melletti magánterületen gyújtanak őrtüzet, Nagybaconban a református templom mögötti terülten – ide várják a kisbaconiakat is –, Magyarhermányban a református templom szomszédságában, Bardocon a labdarúgópályánál, Olaszteleken a temető mellett.Nagyajtán a községet alkotó két faluból a központban, Bölönben pedig a temetőkertben gyűlnek össze Székelyföld egységét kifejezni az emberek. A helyszínt még nem szögezték le, de biztos, hogy Erdőfülében, Székely-száldoboson és Szárazajtán sem marad el a kivilágítás.

Hozzászólások
Szavazás
Ön be fogja oltatni magát koronavírus ellen?







eredmények
szavazatok száma 4384
szavazógép
2015-10-23: Közélet - :

A székely nép megvédi határát

A székelyek nagy meneteléséhez hasonló méretű és jelentőségű rendezvényre készül október 24-én az SZNT: Székelyföld határának kivilágítására.
2015-10-23: Máról holnapra - Váry O. Péter:

Egy mondat a forradalomról

Ízlelni a szót, az édest, a hátborzongatót, a változást hozót, nem firtatni eredeti jelentését, a csillagászatban ma is használatos körbefordulás mibenlétét, nem ugyanoda jutni vissza soha, soha, csak mindig tovább, vakmerőn bele a közepébe, papír elő, toll a kézbe, vallomást írni az újjászületés hitével, kiállni lépcsőre, szavalni esőben, száz esztendőkkel korábban így történt, meg kellett történnie, aztán a vér, a harc, a megtorlás és újra a vér, a halál, elbukott, mondták, és csak súgva, este, csukott ablaknál,