NépművészetA néphagyomány ápol minket

2015. november 9., hétfő, Életmód
Pál Tünde két festett bútora, egy téka és egy hozományos láda is bekerült a XVI. Országos Népművészeti Kiállítás anyagába. A szakma legrangosabb magyarországi seregszemléjét az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Hagyományok Háza és  a Népművészeti Egyesületek Szövetsége a tárgyalkotó népművészet, népi kismesterségek legkülönbözőbb ágaiban alkotók számára szervezi, a munkák pályázat útján kerülhettek be az egész Kárpát-medencéből. A cél az elmúlt öt év legszínvonalasabb népi kézműves alkotásainak reprezentatív bemutatása, a mestermunkákat a Néprajzi Múzeumban 2016. március végéig lehet megtekinteni. A siker kapcsán az alkotót a bútorfestéshez kötődő kapcsolatáról is kérdeztük. 
 
  • Pál Tünde az általa festett árkosi szószékkoronával
    Pál Tünde az általa festett árkosi szószékkoronával
A kiállításon a több ezer pályamunkából (az első szakaszban hét központban 160–180 alkotó jelentkezett) több száz paraszti hímzést, csipkét, kékfestőt, viseletet, népi ékszert, szőttest, nemezt, faművességi terméket (használati tárgyak, bútorok, játékok), csont- és szarufaragást, kovácsolt tárgyat, fazekas- és bőrműves munkát, szalma-, csuhé-, gyékény- és vesszőfonást, mézeskalácsot és gyermekjátékot állítottak ki.
– Miért vettél részt a pályázaton?
– Székely Erika, aki tanítványom a Művészeti Népiskolában, hozta a pályázat kiírását, és úgy döntöttünk, hogy benevezünk,  így a Művészeti és Népiskola is részt vett egy másod- és harmadévesek által megfestett szobabelsővel, a békéscsabai regionális válogatásba ez is bekerült.
– Melyek voltak az elvárások?
– A kiírás szerint azok a tárgyak, alkotások választhatók be, amelyek egyértelműen utalnak eredeti funkciójukra, és maradéktalanul érvényesül gyakorlati használhatóságuk. Ugyanakkor anyagválasztásuk kifogástalan, a szerkezet, szerkesztés tradicionális, az arány és forma hibátlan, a kivitelezés kifogástalan. A díszítés megválasztása, alkalmazása esztétikus, egyértelmű a művészettörténeti, népművészeti korszak, és felismerhető a tájegység mint alkalmazott előkép. A színek használatában, felületkezelésben hagyományos és minden követelménynek, előírt szempontnak megfelel, példaértékű.
– Mióta műveled a bútorfestést, kitől tanultad?
– Bútorfestéssel 2001 óta foglalkozom, de tulajdonképpen beleszülettem, ebben éltem. Szülőfalum, Felsőrákos hagyományaihoz erősen ragaszkodó közösség, itt nem lehet „megúszni” az érintettséget. Dédnagyanyám, Erdő Kata ismerte a bútorfestés motívumait, gyermekként az általa megrajzolt virágtöveket színeztem kifestős helyett, tehetséges mesemondó is volt. Rokonaim között volt kerepinkészítő, csipkekötő, Székely Piroska, szomszédunk és rokonom, a ma is élő Kádár Julianna a legmívesebb népviseleteket készítette, és még sorolhatnám. ODFIE-esként (Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet) többször szerveztem a népi mesterségek táborát, és egy ilyen alkalommal a kézdivásárhelyi Török Emese bútorfestő, akkoriban a brassói Mina Margit műhelyének alkotója biztatására kezdtem el festeni.
– Milyen mintákat használsz, és miért épp azokat?
– Az előbbiekből érthető, hogy főként felsőrákosi, de udvarhelyszéki motívumokat is festek, amelyek, bár egyértelműen tükrözik a forrást, az etnikus specifikus stílusjegyeket, mégis újként jelennek meg, tartalmazva saját alkotói elképzeléseimet, néha visszafogottabb díszítéssel. Célom az is, hogy a festett bútorok korszerűek legyenek, illeszkedjenek a XXI. század környezet- és lakáskultúrájába. Ugyanakkor fontosnak tartom, hogy a díszítés, motívumalkalmazás legyen jelzésértékű, mert számomra a jelek, szimbólumok tárják fel a valóság mélyebb rétegeit, erősítik a közösségemhez való tartozásom érzését. Meggyőződésem, hogy aki felfedezte a transzcendenciát, és megélte a szakrális megtapasztalást, ma is képes erre a függőleges kapcsolatra. Amikor ezt mondom, olyan dinamizmusra gondolok, amelynek gyökerei az ember szimbolikus gondolkodásának mélyére nyúlnak, és képessé teszik a belső fejlődésre, változásra, növekedésre, emberi kapcsolatainak ápolására. Hiszem, hogy a szakralitás minden emberi cselekedetben, alkotásban valamilyen szinten tetten érhető, hiányában tartalmatlanná, értelmetlenné válik mindkettő. Tudok azonosulni azzal a gondolattal, amit a kiállítást megnyitó beszédében Andrásfalvy Bertalan  megfogalmazott: „A népművészetet, a néphagyományt ápolnunk kell… – szokásunk mondani. Mit is jelent ez?  Így javítanám: nem ápolni kell, hanem meg kell tanulni, majd az ápol minket.”
– Mit gondolsz az elismerésről?
– Ez lévén a legrangosabb szakmai megmérettetés, minden alkotó joggal büszke, ha alkotását a több ezer pályamű közül kiválasztják, még akkor is, ha nem díjazzák. A kiállításon egyébként a Gránátalma-díjat, az arany, ezüst és bronz oklevelet lehet elnyerni sokéves szakmai tapasztalattal. Bizakodom, talán tíz év múlva én is megkapom ezek valamelyikét.
– Mit hozhat a „konyhára” ez az elismerés?
– Azt remélem, lehetőség, amely felhívja a figyelmet arra a szakadékra, amely a minőségi népművészet és a külföldi turistákat és tömegízlést megcélzó, népművészetnek hazudott, igénytelen termékek között van, és ugyanakkor arra is, hogy emberi kéz alkotása személyességet és életet hordoz, amelyre a mai korban egyre nagyobb szükség van.
Cikk megjelenési időpontja: 2015-11-09 00:00
Hozzászólások
Szavazás
Részt vesz-e a kormány által kezdeményezett népszavazáson a család meghatározásáról?









eredmények
szavazatok száma 41
szavazógép
2015-11-09: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy
özv. MIKLÓS ISTVÁNNÉ
BENDE MÁRIA
nyug. tanítónő
életének 91. évében 2015. november 8-án elhunyt.
Drága halottunk földi maradványait november 10-én helyezzük örök nyugalomra a dálnoki temetőben.
A temetési szertartás 14 órakor kezdődik a családi háznál.
Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
A gyászoló család
du.
2015-11-09: Életmód - :

Apáról fiúra

„A festett bútorok tanulmányozása szempontjából kivételesen szerencsés a helyzet Vargyason. Az udvarhelyszéki Erdővidék e szép falujában tovább élt a festett bútor divatja, és ugyanakkor ez a község az erdélyi festett bútorok egyik legrégebbi, magas művészi színvonalú termékeket előállító központja, ahol a legnevezetesebb bútorfestő, asztalos család egyik élő tagja, idős Sütő Béla személyében egyaránt kitűnő mesterét és hagyományőrzőjét találni az itteni festettbútor-készítésnek” – írja ifj. Kós Károly A vargyasi festett bútor című könyvében.