Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Sportolóink a hétvégén

2015. november 21., szombat, Sport

Labdarúgás. A Sepsi OSK ma 14 órától az MSC-Stadionban Paşcani ellen lép pályára a III. ligás labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában. Az év utolsó mérkőzésére az éllovas OSK a Zágoni FC otthonában elért 3–0-s győzelemmel, Paşcani pedig a Bákói Aerostar fölött aratott 3–2-es sikerével hangolt. Az előző idényben mindkét mérkőzésen a piros-fehér mezesek diadalmaskodtak: először 1–0-ra, majd a szentgyörgyi visszavágón 3–0-ra.

A papírforma szerint ezúttal is a Valentin Suciu által irányított megyeszékhelyiek az esélyesebbek, hiszen Paşcani jelenleg a hetedik helyet foglalja el öt győzelemmel, két döntetlennel és öt vereséggel, ezzel szemben az OSK a tíz győzelme mellett csak két vereséget szenvedett el. A szentgyörgyiek eddig még nem veszítettek pontot hazai pályán, és ezt a jó szokásukat igyekeznek megtartani, valamint egy látványos találkozón remélhetőleg a tizenegyedik győzelmet is begyűjtik! Hajrá, OSK!
A Zágoni FC-re nehéz mérkőzés vár, hiszen a negyedik helyezett Miroslava otthonába utaznak. A tizedik helyen álló zágoniak jó játékkal talán képesek lesznek pontot rabolni a nyolcadik győzelmükre hajtó Iaşi megyeiektől.
Teremlabdarúgás. Mindkét háromszéki csapat idegenben játszik az I. ligás teremlabdarúgó-bajnokság 12. fordulójában. Vasárnap 16 órától a 16 ponttal jelenleg ötödik Sepsi FC az azonos pontszámmal rendelkező – Dévát is legyőző – Jászvásár otthonába látogat. A tizedik KSE a 12 pontos, kilencedik Resicabánya vendége lesz hétfőn 18 órától. A forduló további mérkőzései: Kolozsvári Clujana–Focşani, Marosvásárhelyi City’US–Chiajna, Temesvári Informatika–Călăraşi, Galaci United–Déva.
Kosárlabda. Az Európa-bajnoki selejtezőmérkőzések miatt továbbra is szünetel a női kosárlabda Nemzeti Liga, viszont a Sepsi-SIC első számú irányítója, Annemarie Părău ma 19 órától Kolozsváron a nemzeti mezben bizonyíthat a szintén SIC-játékos Matea Tavicot soraiban tudó Bosznia-Hercegovina ellen. Miroslav Popov a kézdivásárhelyi Galaci Phoenix játékosát, Demeter Hannát is behívta a válogatottba. A mérkőzést a TVR 2 élőben közvetíti.
A női I. ligás kosárlabda-bajnokságban hétfőn 18 órától lejátsszák az eredetileg december 20-ra tervezett háromszéki rangadót a kézdivásárhelyi sportcsarnokban a KSE és a Sepsi-SIC között.
Ifjúsági mérkőzések, U13 lányok: KSE–Botoşani (szombat 15 óra), Sepsi ISK–Botoşani (vasárnap 13 óra, Mikes Kelemen Líceum sportterme), KSE–Szászrégen (vasárnap 13 óra), U13 fiúk: Ploieşti–Sepsi ISK, U14 fiúk: NMSK–Nagyszeben (szombat 13 óra), U16 lányok: Sepsi ISK–Székelyudvarhely (vasárnap 15 óra, Mikes Kelemen Líceum sportterme), U18 lányok: KSE–Sepsi ISK (szombat 10.45 óra), U18 fiúk: NMSK–Târgu Jiu (szombat 9 óra).
Cselgáncs. Bánffyhunyadi kupaversenyre utaznak hétvégén a Nagy Mózes SK U12-es és U13-as cselgáncsozói, ahol Veress László irányításával a dzsudokák újabb érmeket gyűjthetnek.
Karate. A sepsiszentgyörgyi karatékák a WKF Román Karate-bajnokság 12–13 éveseknek, illetve az U21 korosztály számára kiírt döntőjében vesznek részt a Bukarest melletti Izvorani olimpiai központban. (miska)

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 702
szavazógép
2015-11-21: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, testvér, rokon, a sepsiszentgyörgyi
KONCZA PÁL,
a helyi szállítási vállalat volt gépkocsivezetője
életének 73. évében türelemmel viselt betegség után csendesen elhunyt.
Temetése 2015. november 21-én 15 órakor lesz a vártemplomi ravatalozóháztól.
Részvétfogadás a temetés előtt egy órával.
A gyászoló család
17352
2015-11-21: Sport - :

Hosszú beperelte az őt vádoló újságírót (Úszás)

Hosszú Katinka ötszörös világbajnok úszó beperelte az őt doppingolással vádoló Casey Barrett újságírót, illetve a Swimming World Magazine kiadóját.