Megvan Jakupcsek utódja

2016. január 8., péntek, Magazin

Novodomszky Éva váltja Jakupcsek Gabriellát a Duna TV Ridikül című műsorában – írja a Blikk.
 

  • Jakupcsek Gabriella és utódja, Novodomszky Éva
    Jakupcsek Gabriella és utódja, Novodomszky Éva

Sajtóértesülések szerint Novodomszkynak nem volt más választása, ha az MTVA-nál akart maradni, ugyanis ott kell dolgoznia, ahova a cég rendeli, így fenntartásokkal, de aláírta a szerződést. Korábban a Családbarát magazinban dolgozott műsorvezetőként, azonban arról nincs hír, hogy kivel fogják ott helyettesíteni, illetve mikor láthatja a közönség a Ridikülben, ugyanis a tegnapi adás még felvételről ment, és Jakupcsek vezette.
Decemberben robbant a hírt, miszerint a magyar állami televízióban január elsejétől már nem számítanak összesen százharminc ember munkájára. Az elbocsátottak között sok az ismert rádiós, televíziós műsorvezető, jó nevű rendező és műszaki ember.
Legnagyobb visszhangja Jakupcsek Gabriella kirúgásának volt, a két sikeres műsor – a Ridikül és a Magyarország, szeretlek – vezetőjével karácsony előtt három nappal, a januári Ridikül részeinek forgatási szünetében közölték, hogy felbontják szerződését. A magyar médiában napokig kommentálták az ügyet, Jakupcsek azonban az első sokk után többet nem nyilatkozott.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mitől tart leginkább az elhúzódó háború kontextusában?










eredmények
szavazatok száma 764
szavazógép
2016-01-08: Magazin - :

Terrorévforduló: a Charlie Hebdo ugyanaz maradt

Különkiadással készült a Charlie Hebdo a szerkesztőség elleni támadás egyéves évfordulójára. A lap ma is viták kereszttüzében áll, de nem csak iszlámhívők támadják a karikaturistákat.
2016-01-08: Sport - Miska Brigitta:

Sok hűhó semmiért...

Kedden este idén először lépett pályára az éllovas Sepsi-SIC a női kosárlabda Nemzeti Liga 17. fordulójában, ahol az ellenfél a bosnyák Drăgan Petricsevics által irányított Kolozsvári U volt. A zöld-fehér mezesek igazolták a papírformát, és 36 pont (93–57) különbséggel legyőzték a Szamos-partiakat a Szabó Kati Sportcsarnokban.