Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Női kosárlabda, nemzeti ligaStoenescu a Sepsi-SIC új játékosa

2016. január 11., hétfő, Sport

Ancuţa Stoenescu az idény hátralévő részében a Román Kupa-győztes és bajnoki ezüstérmes Sepsi-SIC csapatát erősíti. A 36 éves, többszörös válogatott játékos ebben a szezonban 11 alkalommal lépett pályára az Aradi ICIM mezében, ahol átlagban 8,4 pontot szórt, 1,4 lepattanót gyűjtött és 1,8 gólpasszt osztott ki.

A temesvári születésű Ancuţa kétpontos próbálkozásai 38,5 százalékban landoltak a gyűrűben, a hárompontos vonal mögül 36,7 százalékban volt sikeres, illetve a büntetődobások 85,7 százalékát értékesítette. Stoenescu tagja volt a tavalyi bajnok Târgovişte alakulatának, illetve játszott még Gyulafehérváron és Temesváron is.
Zoran Mikes edző a Rapid ellen már pályára küldte új csapattagját, aki 18 percet játszott, és ez idő alatt két büntetőt dobott, begyűjtött három lepattanót és szerzett két labdát, illetve nyolc hárompontos kísérlete is volt, amelyekből ezúttal egy sem landolt a gyűrűben.
Ancuţa remélhetőleg a zöld-fehér mezben is legalább annyira sikeres lesz, mint előző klubjainál.
(miska)
 

Rapid–Sepsi-SIC 31–86
(7–27, 5–23, 11–20, 8–16)
Bukarest, Rapid Terem. Körülbelül 600 néző. Vezette: Valentin Negrea, Andrei Răileanu, Alexandru Nicolae. Rapid: Toma, Burlakova 9, Bejan 3, Constantin, Lovász 4 – Bonciog, Hurmuz, Drăgan, Ene, Diaconu 9, Vlad 2, Matei 4. Edző: Dan Militaru. Sepsi-SIC: Jefferry 13/3, Thompson, Marshall 7, Părău 12/3, Evans 9 – Tavic 21/9, Lazar (Pop) 8/6, Stoenescu 2, Kokovay 4/3, Kilin 1, Pierre Louis 7, Lovasz 2. Edző: Zoran Mikes. Mezőnybeli dobószázalék: 11/44 – 23 százalék, illetve 28/88 – 32 százalék. Büntetők dobószázaléka: 11/17 – 65 százalék, illetve 22/33 – 67 százalék. Lepattanók: 33–64. Legtöbb lepattanó: Lovász 8, illetve Evans 11. Legtöbb gólpassz: Toma, Burlakova, Constantin 2–2, illetve Jeffery, Kilin, Părău 5–5.
Tragikomédiába fulladt a szombati meccsre kilátogató mintegy 200 rapidos futballdrukker azon szándéka, hogy „bosszút álljanak” a Sepsi-SIC-en és az őket támogató, illetve a székely himnuszt éneklő háromszéki szurkolókon – adta hírül szombat délután a Sport.ro internetes portál. Beszámolójuk szerint a fővárosi „szurkolók” kifütyülték a román himnuszt, majd magyarellenes rigmusokat kiabáltak, később pedig összeverekedtek egymás között, és a kedélyek lenyugtatásához a csendőrök közbelépésére volt szükség. A Totalbaschet.ro információi szerint a meccs alatt történtek miatt a bukaresti klub büntetésre számíthat.
Ezzel az előzménnyel és ilyen ellenséges hangulatban rajtolt a 18. forduló nyitómérkőzése, amelyen a Sepsi-SIC félgőzzel 55 pontos különbséggel diadalmaskodott a bukaresti Rapid ellen, ahol pályára lépett Florina Gabriela Diaconu, aki korábban Sepsiszentgyörgyön is játszott.
Villámrajtot vettek Zoran Mikes tanítványai, akik magabiztos játékuknak köszönhetően simán hozták az első negyedet (7–27). A másodikban is a szentgyörgyiek akarata érvényesült a pályán, és lányaink 38 pontos előnnyel vonultak szünetre (12–50). A harmadik játékrészre sem változott a játék képe: a zöld-fehérek irányították és uralták a mérkőzést, a házigazdák pedig futottak az eredmény után (23–70). A találkozó „legszorosabb” negyede az utolsó volt, amelyet 16–8-ra nyertek meg a háromszéki kosaras lányok (31–86). A Sepsi-SIC-nek ez volt a mostani szezonbeli 15. diadala, amivel továbbra is vezeti a küzdelemsorozat rangsorát.
A kör további mérkőzései: Kolozsvári U–Gyulafehérvár 62–75, Târgovişte–Galaci Phoenix 74–63, Brassói Olimpia–Temesvár 100–48, Aradi ICIM–Szatmárnémeti VSK 93–37, Alexandria állt.
A táblázat:
1. Sepsi-SIC    15      2    1446–862    32
2. Brassói Olimpia    14      2    1242–944    30
3. Gyulafehérvár    11      6    1219–1020    28
4. Aradi ICIM    11      4    1177–871    26
5. Kolozsvári U      8      8    1048–1049    24
6. Târgovişte      9      6    1131–927    24
7. Galaci Phoenix      8      8    1209–1092    24
8. Alexandria      6      9      969–986    21
9. Temesvár      5    10      980–1061    20
10. Rapid      1    16      700–1351    18
11. Szatmár      0    17      686–1643    17
A 19. forduló találkozói: Gyulafehérvár–Aradi ICIM, Szatmárnémeti VSK–Kolozsvári U, Galaci Phoenix–Brassói Olimpia, Temesvár–Târgovişte, Alexandria–Rapid. (tibodi)

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 711
szavazógép
2016-01-11: Autóvilág–Technika - :

Intelligens hűtő a Samsungtól

A Samsung végre megalkotta az okoshűtőt, amelynek értelme is van. Akár egy háztartási gépről, akár csak egy alkalmazásról van szó, az okoshűtős megoldások fejlesztői régen ráéreztek a legnagyobb gondra: az emberek szeretnék tudni, mi van otthon a hűtőben, és miből kellene még vásárolni a boltban. Eddig a hűtőbe tett termékeket kézzel kellett rögzíteni egy telefon vagy a hűtőgép képernyőjén, netán a mobilunkkal a vonalkódot leolvasva – adja hírül a HVG honlapja.
 
2016-01-11: Sport - :

Folytatódnak a bajnokságok (Bowling)

A téli vakáció ideje alatt szünetelt a háromszéki és a Business League bowlingbajnokság, ám a következő napokban mindkét pontvadászat folytatódik: előbbi a negyedik, utóbbi az ötödik fordulóval.
* Megyei bajnokság, 4. forduló (január 14.): Mikósokk–Nexxon, Trio Bodok–Rexo, Zarah–Partisa, Vital–Gazel Cófalva.