Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

KézilabdaHétvégén rajtol a bajnokság második szakasza

2016. január 11., hétfő, Sport

Hosszabb téli szünet után a Vida Attila által irányított kézilabdázó lányok is visszatértek a pályára, és javában edzenek a visszavágóra, hogy ott folytathassák, ahol tavaly novemberben abbahagyták. A zöld-fehér mezesek az odavágó-sorozatot négy győzelemmel és hat vereséggel zárták, így tizenkét ponttal a hatodik helyen teleltek.

  • Fotó: Henning János
    Fotó: Henning János

Kissé nehezen indult be a lányok idénye, hiszen az első két mérkőzésüket egy-egy ponttal veszítették el: először hazai pályán Piteşti ellen, majd Marosvásárhelyről is pont nélkül távoztak. A folytatásban Slatina és Resicabánya múlta felül őket, illetve a hatodik fordulóban megszületett az első győzelmük is. Ezek után az éllovas Beszterce és a második helyezett Déva is jobbnak bizonyult a szentgyörgyi lányoknál, viszont a kilencedik, tizedik és tizenegyedik fordulóban a zöld-fehér mezesek örülhettek. Remélhetőleg a folytatásban is szorgosan növelik majd a győzelmeik számát, és több meglepetést is okoznak az A-osztályos kézilabda-bajnokság B-csoportjában.
A táblázat:
1. Beszterce    10    0      0    305–173    30
2. Déva      9    0      1    369–232    27
3. Slatina      8    0      2    326–253    24
4. Piteşti      7    0      3    312–276    21
5. Resica      6    0      4    322–260    18
6. Sepsi-SIC      4    0      6    276–298    12
7. Temesvár      4    0      6    267–298    12
8. Brassó      3    0      7    282–315      9
9. Marosv.*      3    0      7    220–262      8
10. Nagyvárad      1    0      9    251–347      3
11. Arad**      0    0    10    147–363     -2
* egy büntetőpont levonva
** két büntetőpont levonva
A visszavágó programja: c 12. forduló, január 16.: Marosvásárhely–Resicabánya, Piteşti–Sepsi-SIC, Arad–Temesvár, Nagyvárad–Beszterce, Brassó–Déva, a Slatinai MSC szabadnapos * 13. forduló, január 23.: Déva–Nagyvárad, Beszterce–Arad, Temesvár–Piteşti, Sepsi-SIC–Marosvásárhely, Resicabánya–Slatina, Brassó szabadnapos * 14. forduló, január 30.: Slatina–Sepsi-SIC, Marosvásárhely–Temesvár, Piteşti–Beszterce, Arad–Déva, Nagyvárad–Brassó, Resicabánya szabadnapos * 15. forduló, február 13.: Brassó–Arad, Déva–Piteşti, Beszterce–Marosvásárhely, Temesvár–Slatina, Sepsi-SIC–Resicabánya, Nagyvárad szabadnapos * 16. forduló, február 20.: Resicabánya–Temesvár, Slatina–Beszterce, Marosvásárhely–Déva, Piteşti–Brassó, Arad–Nagyvárad, a Sepsi-SIC szabadnapos * 17. forduló, február 27.: Nagyvárad–Piteşti, Brassó–Marosvásárhely, Déva–Slatina, Beszterce–Resicabánya, Temesvár–Sepsi-SIC, Arad szabadnapos * 18. forduló, március 5.: Sepsi-SIC–Beszterce, Resicabánya–Déva, Slatina–Brassó, Marosvásárhely–Nagyvárad, Piteşti–Arad, Temesvár szabadnapos *19. forduló, március 26.: Arad–Marosvásárhely, Nagyvárad–Slatina, Brassó–Resicabánya, Déva–Sepsi-SIC, Beszterce–Temesvár, Piteşti szabadnapos * 20. forduló, március 30.: Temesvár–Déva, Sepsi-SIC–Brassó, Resicabánya–Nagyvárad, Slatina–Arad, Marosvásárhely–Piteşti, Beszterce szabadnapos * 21. forduló, április 9.: Piteşti–Slatina, Arad–Resicabánya, Nagyvárad–Sepsi-SIC, Brassó–Temesvár, Déva–Beszterce, Marosvásárhely szabadnapos * 22. forduló, április 23.: Beszterce–Brassó, Temesvár–Nagyvárad, Sepsi-SIC–Arad, Resicabánya–Piteşti, Slatina–Marosvásárhely, Déva szabadnapos. (miska)

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 702
szavazógép
2016-01-11: Sport - :

Két dobogós helyezés (Alpesi sí)

A sepsiszentgyörgyi Sport-All Ski Team sportolói nagyszerű eredménnyel zárták a maroshévízi Mogyorós Kupát, miután két sízőjük is a dobogón végzett a hétvégi megmérettetésen.
2016-01-11: Sport - :

Cristina Neagu az év játékosa (Kézilabda)

A román nemzeti csapat és a Buducsnoszt kiválóságát, Cristina Neagut meggyőző fölénnyel választották meg 2015 legjobb női kézilabdázójának a Handball Planet kézilabdás szakportál hagyományos év végi szavazásán.