A Szépírók Társasága 1997-ben alakult meg azokkal az írókkal, akik az akkori írószövetségben nem találták a helyüket – kezdte rövid bemutatóját Kéri Piroska, a társaság alelnöke, aki csütörtök este a sepsiszentgyörgyi Teinben tartott huszonkilencedik Kultúrteaház különmeghívottja volt a kortárs magyar irodalom három fiatal szerzője, Szvoren Edina, Babiczky Tibor és Totth Benedek mellett. Az írókkal Murányi Sándor Olivér székelyudvarhelyi író beszélgetett, az est házigazdája Szonda Szabolcs könyvtárigazgató volt.
Amint Kéri Piroskától megtudtuk, a Szépírók Társasága jelenleg 375 tagú, a hazai rendezvények mellett nemzetközi projektekre is pályáznak, így évente több mint kétszáz eseményt szerveznek. Murányi Sándor Olivér kérdései nyomán érdekes témákat érintett a beszélgetés: például hogy mit gondolnak arról, fontos-e a „polgári” munkahellyel járó biztos megélhetés az írónak, és ez mennyire nyomja rá bélyegét írói munkásságukra, miként tud átbillenni a krimi szépprózába, adott esetben pedig az úszás vagy a harcművészet hogyan tudja segíteni az alkotói munkát. Arról is meséltek, mennyire befolyásolja egymást az író munkájában a fikció és a szerző életének valósága, szeretik-e a nyilvánosságot, vagy inkább rejtőzködnek, fontosak-e számukra a visszajelzések írás közben, az elnyert díjaik után most pihennek-e, vagy újabb köteteken dolgoznak.
Szvoren Edina zenetanár is, akinek tanítás közben hiányzik az írás, írás közben pedig a tanítás, nem tud másképp írni, mint ahogy a világról gondolkodik, de azért nincs kimutathatóan sok életrajzi motívum az írásaiban, nem rejtőzködik a nyilvánosság elől, de inkább az íróasztal mögött próbálja jól érezni magát, nem szokta kikérni senki véleményét a rá jellemző rövidprózai művek írása közben.
Babiczky Tibor – akinek csupán írásközeli polgári foglalkozásai voltak (szerkesztés, újságírás, a könyvkészítés különböző területei), és azokat a könyveket szereti, melyek fiktív világa elfogadható valóságnak – jól érzi magát a színpadon, nagy szüksége van felesége és kollégái visszajelzéseire írás közben, és bár szeretne csupán írásból élni, elutasítja az írói kompromisszumokat.
Totth Benedek, aki jelenleg reménytelennek tűnő küzdelmet folytat második kötetével, sokáig műfordítóként dolgozott, de igényessége miatt inkább fájdalmat, mint örömöt okoz neki a fordítás. Mint mondta, egykori versenyúszó élményeire alapozta első regényét, de az általa is gyakorolt harcművészetek filozófiáját sokkal inspirálóbbnak tartja, mint az úszást. Szerinte fontos a segítség, de nem jó túl sok ember véleményét meghallgatni írás közben.
