Bemutatkozott a Lector Kiadó

2016. február 15., hétfő, Közélet

„Bevallom, már régóta szerettem volna eljutni ide a Lector Kiadóval, mert rokonságot érzek a kiadó törekvései és aközött, ami Sepsiszentgyörgyön zajlik az utóbbi évtizedekben, gondolok itt elsősorban az interkulturális mozgásra, a más kultúrák iránti nyitottságra” – kezdte a marosvásárhelyi Lector Kiadó bemutatását Gálfalvi Ágnes szerkesztő a Bod Péter Megyei Könyvtárban pénteken este tartott rendezvényen. A házigazda Szonda Szabolcs könyvtárigazgató szerint „kombinált” esemény zajlott, ugyanis a kiadó tevékenysége mellett két szerző, Cseh Katalin költő és Dimény Lóránt író, költő szerzői világával is megismerkedhettek az érdeklődők, a beszélgetések és felolvasások végén pedig a szokásos könyvvásár és dedikációk sem maradtak el.
 

  • Gálfalvi Ágnes, Cseh Katalin, Dimény Lóránt és Szonda Szabolcs. Albert Levente felvétele
    Gálfalvi Ágnes, Cseh Katalin, Dimény Lóránt és Szonda Szabolcs. Albert Levente felvétele

Cseh Katalin Napraforgók a kertben című verseskötete egy kolozsborsai elmegyógyintézetben tett látogatás nyomán született meg, ahol a betegek világa mély benyomást tett rá. A versekben az intézet különböző korú, nemű és társadalmi helyzetből érkező lakói fogalmazzák meg érzelmeiket, vágyaikat, hangulataikat, a kirekesztettségből eredő hiányérzetüket. Gálfalvi Ágnes kérdéseire válaszolva a költőnő elmesélte, hogy Forró Ágnes művészetterapeuta segítségével jutott be az intézetbe, ahol egy teljes napot töltött el. Mindig érdekelték a problémás emberek, és szereti megörökíteni az extrém helyzeteket, s bár a köznapi beszédhez hasonló, egyszerű formát választott verseinek, három évig dolgozott a köteten, amelybe egy édesanyja halálakor írt verset is belefoglalt, mely szinte elmeháborodott állapotban született. A kötetet Forró Ágnes pácienseinek képei illusztrálják.
Dimény Lórántot Ha elhal című, tavaly megjelent novelláskötete kapcsán Szonda Szabolcs mutatta be a közönségnek. Az író – polgári foglalkozása szerint informatikus, szoftverfejlesztő – elmondta, egyelőre úgy érzi, versben már mindent leírt, amit tudott, ezért két verseskötet után a próza irányába fordult, filmforgatókönyveket, majd rövidprózát kezdett írni. Egy rövidprózai műve bővítgetése nyomán született meg 2012-ben első, önéletrajzi jellegű regénye, a Tizenegy, majd a többi írásból állt össze a tavaly megjelent novellagyűjtemény. Mint elhangzott, a regény a rendszerváltás körüli évek­ben játszódik, és marosvásárhelyi tömbháznegyedekben kóborló, olykor aljas dolgokat művelő gyerekfalkák története, a novellák pedig többnyire groteszk, abszurd sorsdilemmák, erdélyi kisemberek olykor irrealitásba hajló élethelyzeteinek leírásai. Dimény Lóránt elmondta, egyre kevesebb idő áll rendelkezésére az íráshoz, ezért igyekszik céltudatosan dolgozni. Mosolyogva jegyezte meg, hogy bár az informatika és az irodalom nem áll kölcsönhatásban egymással, egyszer talán sikerül megteremtenie a „korporációs prózát”, és ebből bestsellert alkotnia.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 722
szavazógép
2016-02-15: Közélet - Iochom István:

Kitartanak a tüntetők

Kitartanak a terrorvád ügyében letartóztatott kézdivásárhelyi fiatalok, Szőcs Zoltán és Beke István Attila mellett tüntetők: szombat délután a kézdivásárhelyi Gábor Áron-szobornál sorban a huszonkilencedik szimpátiatüntetés zajlott, amelyen nagyjából ugyanazok gyűltek össze, mint hetek óta. Számuk alig haladta meg az ötvenet. A szervezők csalódásuknak adtak hangot, hiszen a távolmaradást nem lehetett a kedvezőtlen időjárásra fogni, és a városháza által beígért hangosítás is elmaradt.
 
2016-02-15: Közélet - Fekete Réka:

Hétköznap és ünnep a Laura Házban

Alig múlt el az ír önkéntesekkel együtt töltött néhány nap és a közös farsang, máris ott a következő esemény a baróti Laura Házban. A szerelmesek napja apropóján kedden kézművesszívecskékkel, süteménnyel lepik meg egymást és nevelőiket a fogyatékkal élő gyermekek és felnőttek, s miközben ők gondtalanul élvezik a biztonságot nyújtó környezet otthonosságát, a létesítmény működtetői az anyagiakért aggódnak.