Van úgy, hogy az ember önmagát lepi meg születésnapjára. Valami aprósággal, amire régóta vágyott. Valamivel, amivel más – bármily jól ismerje is – nem lepheti meg őt. És ha az ember történetesen tollforgató, miként a csütörtök este hetvenedik születésnapján a sepsiszentgyörgyi közönség által köszöntött Vári Attila, kézenfekvő az ajándék mibenléte: könyv, a saját könyve.
A Bod Péter Megyei Könyvtár ezúttal rendhagyó helyszínen, a Hotel Best Western Parkban tartotta soros közönségtalálkozóját, melyen Vári Attilának a marosvásárhelyi Mentor Könyvek Kiadónál megjelent, Széltörésben című verseskötetét mutatták be. A kiadó vezetője, Káli-Király István személyes emlékekkel átszőtt köszöntőjében hangsúlyozta, az épp aznap hetvenedik születésnapját betöltő Vári Attila egy életen át az örökölt és a maga teremtette mítoszok bűvkörében élt, és e mítoszok varázsának hatása alatt élte meg a saját bizonytalanságait, de az újra önmagára találást is. Ízelítőt az ünnepelt költői világából Fekete-Lovas Zsolt „igazi vész” – a Vári Attilára jellemző nyelvi játék egy apró csillogása: ha van művész, lennie kell igazi vésznek is – tolmácsolásában hallhatott előbb a közönség, majd a születésnapra egyberostált új verseskötetet méltatta Káli-Király István, kiemelve: Vári Attila más versíróként, mint prózaíróként, versei nem mesék, hanem a valóság lírai megfogalmazásai. Magánya önként vállalt ugyan, de többé-kevésbé mások által rákényszerített, ennek is következménye, hogy lírájában kibuggyan a rettegés, a félelem, fogalmazta meg Káli-Király, hozzátéve: a Széltörésben verseskötetben Vári Attila lélekemelőt, maradandót alkotott, és reméli, e versekkel sikerül végre kiűznie önmaga torzan látásának keserűségét.
És hogy milyen a költő Vári Attila világlátása, azt maga az alkotó mutatta be: a keserű, kiábrándult versekhez „magyarázatul” annyit tett hozzá, pályafutása során alkalma volt megismerni a pénzügyi és a politikai életet is belülről, úgy, ahogyan keveseknek adatik meg; de olvasott fel vidám és múzsa-verset vagy a családjáról írott ciklusból valókat is. Az estzáró pohárköszöntőnél sem hazudtolta meg önmagát, „akkor meg minek”, mondta a borospohár elfogadásának felkérésére, hiszen ő megrögzött antialkoholista, miután fiatalkorában annyit fogyasztott, hogy „a torjai vízimalom kerekét egyszer-kétszer megforgatná az az italmennyiség, talán még búzát is őrölne.”