A történet azonban nem 2015-ben, hanem 2009-ben, illetve még korábban kezdődött: a Bukarestben élő és dolgozó Rácz Lilla és férje, Rácz Attila keresték a hazafelé vezető utat, és felfigyeltek az éppen eladásra kínált Daniel-kastélyra. A házaspár tíz évnél többet dolgozott a fővárosi gazdasági szférában, s jó turisztikai lehetőséget láttak a kastélyban, így azt 2009-ben megvásárolták. Ezzel megalapozták hazatérésüket is, Lilla ugyanis sepsiszentgyörgyi, Attila pedig csíkszeredai, s szakmájuk, a marketing, illetve az informatika mellé valami egyebet is szerettek volna felépíteni. Tudták, hogy turizmussal, pontosabban annak egy szűkebb szegmensével szeretnének foglalkozni, a Daniel-kastély pedig jó választásnak bizonyult, nemcsak az épület egyedisége okán, hanem, mert az olaszteleki közösség is felkarolta a székelyföldi fiatal befektetőket. Európai uniós alapokból 2011-ben elkezdték a felújítást, 2014 augusztusában megnyitották a kastélyszállót, mely azóta nemcsak sajátos, idegenforgalmi szempontból meghatározó hellyé nőtte ki magát, hanem a kultúra hajlékává is vált. Rendezvényeik szervezésére már 2009-ben létrehozták a Daniel Kastély Egyesületet, azóta tartott programjaikat szépen tükrözi magyar, román és angol nyelvű Facebook-profiljuk, illetve blogjuk (1680.ro).
Már a legelején elmondták az olasztelekieknek, nem egy zárt épületet szeretnének, hanem a turisztikai rendeltetés mellé kulturális jelleget is kívánnak társítani, illetve a helyi közösség számára is nyitottá teszik a helyszínt – meséli Rácz Lilla, a kulturális rendezvények szervezője. Úgy érezték – teszi hozzá –, hogy a turisztikai hasznosítás mellett még nagy potenciál van egy ilyen műemlék épületben, és a helyi közösségnek is tartoznak azzal, hogy ne kizárólagosan csak az idegenforgalmi szempontokra figyeljenek. Hogy a kastély méltó otthona lehet a kultúrának is, azt már a felújítás során felismerték, ugyanis a műemlék épület, illetve annak falfestményei egyedi teret jelentenek, mely remek helyszín műemlékvédelmi rendezvénynek, kiállításnak egyaránt. E téren nagy segítségükre volt Fehér János vargyasi származású művészettörténész, a kastély falképeinek, történetének kiváló ismerője (akinek e témával kapcsolatos, Az olaszteleki Daniel-kastély és 17. századi falképei című könyvének megjelenése is az Élő Kastély programsorozat része, kötetét a márciusi zárókonferencián mutatták be). De a tulajdonosok az évek során arra is kíváncsiak voltak, hogyan működtetik máshol a hasonló műemlékeket, miként töltik meg élettel a történelmi tereket, mit jelent a kastélyturizmus. Kapcsolatban állnak más kastélytulajdonosokkal is, s mivel számos szakmai fórumon követendőnek tekintik az olaszteleki példát, egyre több konferencián ismertetik a Daniel-kastély felújítását, illetve működtetését.
Mivel mindketten művészetkedvelők, színházi előadások és múzeumok iránt érdeklődők, már 2009-től elkezdték Olaszteleken a kulturális rendezvények szervezését, a kastélyba költözött az erdővidéki régizene-fesztivál, s látva, hogy minderre igény van, az igazi áttörést a 2015-ös év jelentette, amikor megnyertek egy, a Norvég Alapból finanszírozott pályázatot, ekkor kezdődött az igazán tudatos tervezést, a minőségi rendezvények sorozata. A Daniel-kastély és környezete nagyon jó inspirációs forrást jelent a művészeknek, ezért az elmúlt évben négy alkotótábort szerveztek kortárs művészeknek, festőknek, fotósoknak, illetve filmeseknek, de gyermekekre is gondoltak, akik kazettás mennyezetet festettek – meséli Rácz Lilla, hozzátéve, a színvonalas kezdés után az alkotótáborok ezentúl is otthonra találnak náluk, szeretnék hagyományossá tenni azokat.  A művészek is lelkesen dolgoztak, hagytak egy-egy munkát a kastélyban, de mivel nem elég a kiállítótér, a jövőben bővíteni szeretnének, tervezik egy másik épület felújítását, ott még nagyobb teret kaphatna a művészet. Másik fontos témakörük a kastélyokkal kapcsolatos műemlékvédelmi rendezvények szervezése, állandó kastélytörténeti kiállításuk is nyílt, a falfestményeknél magyarázó táblákat helyeztek el, így a pihenni  érkező vendégek is érzékelhetik a hely szellemiségét, bepillantást kapnak a kastély múltjába, számukra „kis kanállal adagolják a történelmet”. A számos kulturális eseményre különbözőségeik ellenére egységes egészként tekint Rácz Lilla, s úgy véli, műemlék épületük korlátlan lehetőséget rejt magában. Hasonlóan fontos, hogy a megmentett értékeket, illetve a kortárs fejleményeket minél szélesebb körben megismerhessék, azoknak az utókor is örülhessen, ezért nemcsak az elmúlt 350 év lényeges, hanem a következő 350 is. Rácz Lilla számára az is nagy megvalósítás, hogy sikerült toborozniuk egy lelkes csapatot, amely a kastélyszállót működteti.
Kulturális rendezvényeik jövőjét illetően adott a csapás, amelyen haladni szeretnének, sok az ötletük, gondoltak már az erdővidéki reneszánsz napok felélesztésére is, további kutakodásra várnak az Erdélyben egyedülállónak tartott falfestmények, de abban is bíznak, hogy az olaszteleki Daniel-kastély alkotóhelyként is jó hírnevet szerez, felkerül az európai térképre, illetve azon lesznek, hogy kulturális rendezvényeik egyre nagyobb, akár nemzetközi ismertséget szerezzenek.