Gergely Edó két egykori osztálytársa, Prezsmer Boglárka és Nagy Enikő kérdéseire válaszolva mutatkozott be, mesélt szülőfalujáról, későbbi életét meghatározó gyermekkoráról Olthévízen, Sepsiszentgyörgyi mikeses diákéveiről, bukaresti egyetemista időszakáról, külföldi kalandozásairól, hazatéréséről, no meg természetesen a monyók, történeteik születéséről. Kisfia, Márkus kérésére kezdett meséket kitalálni, a gyermek fantáziájában születtek meg az első képzeletbeli figurák, a süsük, aztán gyarapodtak, és előbb élőszóban, majd könyv formájában is életre kelt a monyócsalád, a különféle monyók sokasága. A kis történetek pedig meseregénnyé duzzadtak, immár a másodikká, a Monyómeséket követte a tavaly nyáron megjelent Monyónyár.
Hogy milyenek a monyók? Maga a szerző első könyve első soraiban így ír: „Nem tudom, milyenek a monyók. Mindig másak és mindig máshonnan bukkannak elő.” És mint egy magyarországi könyvismertető fogalmaz: „Lélekben növekedni képes kis lények, akik valahol a látható és láthatatlan világok határán élnek, öntörvényűek, néha furcsán okoskodóak, nyelvi humoruk az óvodáskorú gyermekek nyelvéhez áll közel. Látszólag jelentéktelen dolgokkal töltik idejüket, olyasmikkel, amik a felnőttek szemében időfecsérlésnek tűnhetnek, azonban a monyók és a gyerekek időtlen létében csak ezeknek a cselekedeteknek van igazán értelmük.”
A felolvasott meserészleteknek köszönhetően ebbe a monyóvilágba nyerhetett bepillantást a sepsiszentgyörgyi közönség. Egy szerethető, kedves mesevilágba, amely nemcsak a kicsiket, de a nagyokat is elvarázsolja, mert mint Prezsmer Boglárka fogalmazott, „kerek, és lakói jól érzik magukat benne”. Jó lenne, ha minél több gyermek és sok-sok felnőtt is elkalandozna benne.