Számítógép ­főként falura

2008. május 7., szerda, Közélet

A bölöni Bölöni Farkas Sándor Általános Iskola negyvenhat, az árapataki Romulus Cioflec-iskola negyven, a gelencei Jancsó Benedek Általános Iskola harminckét tanulója kap kétszáz eurós támogatást számítógép-vásárlásra. Emlí­tettek a listavezetők, rajtuk kívül még százhat háromszéki iskolából igényeltek pénzbeli segítséget. Az oktatási minisztérium napokban közzétett jóváhagyása szerint Kovászna megyéből négyszázharminchárman részesülnek a támogatásban.

Idén több mint harmincötezer vásárlási utalványt oszt ki a szaktárca számítógép-vásárlásra, összesen huszonhétmillió lej értékben. Korábbi esztendőkhöz hasonlóan az Euro200-program keretében azok a diákok és egyetemi hallgatók részesülhetnek a támogatásban, akiknek családjában az egy főre eső bruttó jövedelem nem haladja meg a százötven lejt, de a másfélszeres túljelentkezés miatt csak a legkisebb keresetűek kapnak segítséget, így a valós felső jövedelmi határ idén hatvanhárom lej volt.

Az oktatási minisztérium honlapján közzétett lista szerint Háromszékről faluról kérték legtöbben a támogatást, nemcsak a gimnazisták és középiskolások, de az elemi iskolások is vágynak számítógépre, kérdés, a kis jövedelmű szülőknek jut-e pénzük, hogy kiegészítsék a hiányzó összeget, mert a kétszáz euró mellé a gyermekek a számítógép kötelező technikai minimumának leírását is megkapják, aminél gyengébb gépet nem vásárolhatnak.

Hozzászólások
Szavazás
Ön beoltatta-e magát koronavírus ellen?








eredmények
szavazatok száma 1784
szavazógép
2008-05-07: Közélet - Iochom István:

Kézdi-orbaiszéki tanácskozás (Élő egyház)

A Kézdi-orbaiszéki egyházmegye presbiteri szövetsége április 25—26-án Kovásznán és Kézdivásárhelyen tartotta gondnoki és presbiteri konferenciáját, melyen több mint háromszáz lelkész, gondnok és presbiter vett részt.
2008-05-07: Közélet - Hecser László:

Gombnyomásnyira a biztonságtól

A Diakónia Keresztyén Alapítvány és a magyarországi Body Guard Hungary Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Baróton mutatta be a telepített, házi segítséget nyújtó készüléket. A vezetékes vagy mobiltelefonos kiegészítővel felszerelt műszer segítségével időveszteség nélkül lehet kapcsolatba lépni a diszpécserszolgálattal, ahonnan szükség esetén nemcsak orvost, hanem a tűzoltóságot és a rendőrséget is riasztják.