Gombnyomásnyira a biztonságtól

2008. május 7., szerda, Közélet

A Diakónia Keresztyén Alapítvány és a magyarországi Body Guard Hungary Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Baróton mutatta be a telepített, házi segítséget nyújtó készüléket. A vezetékes vagy mobiltelefonos kiegészítővel felszerelt műszer segítségével időveszteség nélkül lehet kapcsolatba lépni a diszpécserszolgálattal, ahonnan szükség esetén nemcsak orvost, hanem a tűzoltóságot és a rendőrséget is riasztják.

Az alapítvány sepsiszentgyörgyi fiókjának vezetője, Tóth Anna elmondása szerint a műszert az öregek idegenkedve fogadják, de mikor felfedezik biztonságérzetet növelő hatását, hamar megbarátkoznak vele, és ragaszkodni kezdenek hozzá. A segítséghívó gomb karperecként hordható, ráadásul fürdés és alvás közben sem kell levenni, így a földre esett, tehetetlen betegnek sem jelent gondot a segítségkérés. Erdővidéken eddig tizenhat készüléket szereltek be, de júniustól, amikor Baróttal is érvénybe lép szerződésük, további huszonnyolcat szerelnek fel. Első lépésként a szolgáltatást azok vehetik igénybe, akiket az alapítvány munkatársai jelenleg házibeteg-gondozásban részesítenek, de idővel minden bizonnyal más igénylők számára is elérhető lesz. Tóth Anna reméli, hogy nemsokára más településeket is el tudnak látni, s akkor gazdaságosabbá válik a jelenleg négy személyt foglalkoztató diszpécserszolgálat fenntartása. Tusnádfürdő önkormányzata már jelezte, hogy együttműködne velük.

A Body Guard Hungary Kft.-t képviselő Takács Tamás elmondta: az elmúlt évek alatt bebizonyosodott, hogy a készülék a szó szoros értelmében életet vagy akár vagyont ment. Számos esetben sikerült az utolsó pillanatban az orvost riasztani, és megfelelő ellátásban részesíteni a betegeket.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint ki a legfőbb hibás a kormányválságért?










eredmények
szavazatok száma 162
szavazógép
2008-05-07: Közélet - Fekete Réka:

Számítógép ­főként falura

A bölöni Bölöni Farkas Sándor Általános Iskola negyvenhat, az árapataki Romulus Cioflec-iskola negyven, a gelencei Jancsó Benedek Általános Iskola harminckét tanulója kap kétszáz eurós támogatást számítógép-vásárlásra. Emlí­tettek a listavezetők, rajtuk kívül még százhat háromszéki iskolából igényeltek pénzbeli segítséget. Az oktatási minisztérium napokban közzétett jóváhagyása szerint Kovászna megyéből négyszázharminchárman részesülnek a támogatásban.
2008-05-07: Közélet - x:

Dolgozatírás minden szinten

Több mint négyezer VII. és VIII. osztályos tanuló írja meg jövő péntekig az országosan egységes félévi dolgozatokat, de a többi évfolyamon is megkezdték a második félévre tervezett átfogó felméréseket.