MotorsportTalmácsi harmadik

2007. július 2., hétfő, Sport

A 125 cm3-esek között szereplő Talmácsi Gábor a harmadik lett a gyorsaságimotoros-világbajnokság idei kilencedik futamán, a Holland Nagydíjon. A győzelmet az olasz Mattia Pasini szerezte meg, második a spanyol Hector Faubel lett. A vb-pontverseny élén Faubel hét pontra növelte előnyét Talmácsi előtt.

A start után Pasini megőrizte első helyét, a magyar viszont a hatodikról feljött a negyedik pozícióba. Az ötödik kör után továbbra is Pasini vezetett, mögötte kissé leszakadva a két spanyol, Sergio Gadea és Faubel, majd Talmácsi következett. A magyar motoros óriási tempót diktált: egy körrel később megelőzte csapattársát, és felzárkózott a harmadik helyre, sőt, tizenhárom körrel a zárás előtt már a második volt. Féltávnál Pasini, Talmácsi, Gadea, Corsi, Faubel volt a sorrend. Ezt követően azonban kissé lelassult a magyar, és visszacsúszott a negyedik helyre. Az Apriliával versenyző magyar begyorsított, és két körrel később egy remek manőverrel feljött a harmadik helyre. A hajrában Faubel hatalmas bravúrral berobbant a második helyre, Talmácsinak viszont sikerült megőriznie dobogós pozíció­ját. Eredmények: 125 kcm (22 kör, 100,21 km): 1. Mattia Pasini (olasz, Aprilia) 38:58.171 perc, 2. Hector Faubel (spanyol, Aprilia) 39:04.286 p, 3. Talmá­csi Gábor (Aprilia) 39:04.317 p, 4. Sergio Gadea (spanyol, Aprilia) 39:04.525 p, 5. Simone Corsi (olasz, Aprilia) 39:04.625 p, 6. Kojama Tomojosi (japán, KTM) 39:04.804 p. Az állás a 9. futam után (még 8 van hátra): 1. Faubel 138 pont, 2. Talmácsi 131, 3. Gadea 105; 250 kcm (24 kör, 109,32 km): 1. Jorge Lorenzo (spanyol, Aprilia) 40:25.904 perc, 2. Alex de Angelis (San Marinó-i, Aprilia) 40:29.761 p, 3. Alvaro Bautista (spanyol, Aprilia) 40:34.587 perc... 22. Tóth Imre (Aprilia) 1 kör hátrány. Az állás a 9. futam után: 1. Lorenzo 178 pont, 2. Andrea Dovizioso (olasz, Honda) 155, 3. de Angelis 155; MotoGP (26 kör, 118,43 km): 1. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 42:37.149 perc, 2. Casey Stoner (ausztrál, Ducati) 42:39.058 p, 3. Nicky Hayden (amerikai, Honda) 42:43.226 p. Az állás a 9. futamon után (még kilenc van hátra): 1. Stoner 185 pont, 2. Rossi 164, 3. Dani Pedrosa (spanyol, Honda) 119. Következik: Német Nagydíj (július 15., Sachsenring).

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 603
szavazógép
2007-07-02: Sport - x:

Remek magyar szereplés (Kajak-kenu)

A magyar női kajaknégyes aranyérmes lett a spanyolországi Pontevedrában zajló kajak-kenu Európa-bajnokság szombati 1000 méteres versenyében, a férfi kajakos és a kenus kvartett pedig másodikként zárt.
2007-07-02: Sport - x:

Venezuela történelmi sikere (Labdarúgás)

A hazai válogatott két góllal legyőzte Peru együttesét a Venezuelában zajló 42. labdarúgó Copa Americán.