Helyi termékekNépszerűsítik a háromszéki cégeket

2016. november 9., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

A Háromszéki Közösségi Alapítvány kampányt indít a helyi termékek, illetve cégek közösségi megerősítéséért.


Az egyéves kampányprogram célja tudatosítani a vásárlókban és a felhasználókban a helyi értékeket, ösztönözni az együttműködést helyi cégek, termelők és vásárlók között. A program első részében év végéig előzetes felmérést készítenek a helyi termelőkről, cégekről a Sapientia Egyetem csíkszeredai karának szociológus szakemberei. Párhuzamosan elkezdődik a háromszéki termékek, cégek nyilvántartásba vétele, és a gyűjtött adatok alapján a termékek, illetve szolgáltatások ismertetése érdekében honlap és nyomtatott katalógus készül. Ez díjmentesen áll minden érdeklődő rendelkezésére. A katalógus elkészítéséhez a cégek adatlapon adhatják meg termékeikkel, szolgáltatásaikkal kapcsolatos információikat (az adatlap letölthető a www.digital-studio.ro/haromszeki honlapról). Az alapítvány az adatokat bizalmasan kezeli, és csakis célnak megfelelően, az érintettek beleegyezésével használja fel – mondta Bereczki Kinga, az alapítvány igazgatója.
A Háromszéki Közösségi Alapítvány a programba kapcsolódó vállalkozókkal folyamatosan együtt dolgozik a kampány során, és hosszan tartó partnerséget kíván velük kialakítani, akár a már sikeresen működő közösségi­kártya-program kapcsán is. A partnerség megkötése szponzorszerződéssel történik (a szerződés ugyancsak megtalálható a www.digital-studio.ro/haromszeki oldalon).
A program beindítását egyébként több, vállalkozókkal szervezett találkozó előzte meg. Ezeken a megbeszéléseken alakult ki az a menetrend, amely a fókuszcsoportos felmérés alapján szélesebb körben lehetővé teszi a helyi termékek, illetve szolgáltatások, egyáltalán a helyi vállalkozások népszerűsítését – tudtuk meg az igazgatótól.
Az alapítvány legismertebb kezdeményezése a közösségi kártya bevezetése, amely népszerű programmá nőtte ki magát egész Háromszéken.

Hozzászólások
Szavazás
Ön be fogja oltatni magát koronavírus ellen?







eredmények
szavazatok száma 4538
szavazógép
2016-11-09: Pénz, piac, vállalkozás - Hecser László:

Memento, a baróti kultúrkocsma (Magánvállalkozás)

Közel hároméves Barót egyik legnépszerűbb szórakozóhelye, a Memento. A szövetkezeti tulajdonban levő főtéri épületbe hosszú időn keresztül leginkább a munkások tértek be olcsó italért, ám az már a múlté: az új bérlő által végzett alapos felújítást követően megváltozott a célközönség. Reggelente és délelőtt elsősorban a várost járók, az ügyeiket intézők a vendégei, délutánonként az ingázó diákság zöme várja itt egy kóla mellett autóbuszát, esténként a lazítani kívánó fiatalok, felnőttek vannak többségben. A Mementót hivatalosan kocsmának mondhatjuk, de azért gyakran több annál: koncerteknek, előadóesteknek vagy éppen táncháznak is otthont biztosít. A tulajdonossal, Lázár „Lazac” Lászlóval arról beszélgettünk, mi kell ahhoz, hogy baróti viszonylatban sikeres legyen egy szórakozóhely.
2016-11-09: Pénz, piac, vállalkozás - :

Idegen kézben Románia?

Románia mezőgazdasági területeinek egyharmada külföldiek tulajdonában van, ezért már Klaus Iohannis államelnök is aggódik, a szaktárca pedig a jelenlegi törvények módosítását tervezi.