Átalakul a megyei agrárigazgatóság

2017. január 10., kedd, Gazdakör
A megyei mezőgazdasági igazgatóságokhoz csatolják a megyei agrárkamarákat. Az erről szóló miniszteri rendelet december 30-án jelent meg és lépett érvénybe. Kovászna megyében is elkészült a bővített intézmény szervezési felépítési terve, a tisztségekhez tartozó feladatkörök is ismertek, folyamatban az adminisztratív átszervezés – tudtuk meg Könczei Csaba kinevezett igazgatótól.
  • Huszonöten dolgozhatnak a megyei agrárigazgatóságnál
    Huszonöten dolgozhatnak a megyei agrárigazgatóságnál
Az igazgatósághoz, illetve az agrárkamarához tartozó alkalmazottak versenyvizsga nélkül kapnak kinevezést az új intézményben. Az igazgatósághoz csatolták az eddig bukaresti irányítással külön osztályként működő inspekciós hivatalt is – az onnan érkező alkalmazottak viszont versenyvizsgával juthatnak tisztséghez. Az összevonással 25 munka­helyre bővült az igazgatóság, ebből 19-et foglaltak el eddig – tájékoztatott Könczei.
Hasznos lehet az új intézkedés, az igazgatóság gazdabarát intézménnyé válhat, a terepen dolgozó munkatársak nagy segítséget nyújthatnak a gazdáknak – véli Könczei. Az összevont intézmények egyelőre korábbi székhelyükön maradnak, az agrárkamara épületében vannak olyan előadótermek, ahol a képzést folytatni lehet.
Az agrárkamara az igazgatóság keretén belül továbbra is szakképzéssel, tanácsadással foglalkozik, pluszfeladatuk az új mezőgazdasági és élelmiszer-ipari stratégiák és politikák bevezetése. Az osztály vezetésével Kozma Bélát, a kamara korábbi vezetőjét bízták meg.
A szaktanácsadói hivatal utódjának nem felel meg az agrárkamara megnevezés, mert az tömegbázist feltételez, amit egy új, alulról építkező agrárkamara-rendszer kiépítésével lehet elérni. Több törvény is született az agrárkamarákat illetően, de egyelőre a központi szervek létesítése zajlik, itt viszont nagy az érdekharc. Érdemleges nem történt eddig, minden áll, talán az új miniszternek, adminisztrációnak sikerül eredményt elérni – értékelte Kozma. Azt is elmondta: a déli megyékben, ahol nagy birtokokon gazdálkodnak, nincs érdeklődés az agárkamarák iránt, a német, francia vagy osztrák rendszer a kisgazdaságok összefogására, segítésére alapoz. Annyi biztos, hogy a képzést folytatják az igazgatóság keretében is, hogy egyéb hogyan alakul, azt csak találgatni lehet – fűzte hozzá.
Cikk megjelenési időpontja: 2017-01-10 00:00
Hozzászólások
Szavazás
Részt vesz-e a kormány által kezdeményezett népszavazáson a család meghatározásáról?









eredmények
szavazatok száma 100
szavazógép
2017-01-10: Jegyzet - Mózes László:

Kovásznaiak a Siklóért

A Sikló körüli bonyodalmakról beszéltek minap a kovásznai tanácsülésen. Enea Vasilica jegyzőnő vázolta az ipartörténeti jelentőségű objektum helyzetét, mintegy buzdítván az önkormányzati képviselőket, rögzítsék a pillanatnyi, pontos tényállást, s próbáljanak azért cselekedni, hogy javítsanak valamelyest a mostani áldatlan állapoton. És hasonlóan fontos: nem csupán a Siklót kell látni, hanem a Kovásznát Kommandóval összekötő – pontosabban: egykor összekötő – keskeny nyomtávú sínpályát, azaz a kisvasutat is. Elhangzott, lehetővé kellene tenni a vonatozást legalább a Fenyő Szálló és Kommandó között.
2017-01-10: Gazdakör - Bokor Gábor:

Azt tette, amit mondtak

Új miniszter vezeti a bukaresti agrártárcát, és ez előnyt hozhat a gazdáknak, elsősorban a kollektív-nyugdíjból tengődő időseknek. Petre Daea szívügyének tekinti a summás nyugdíjak bevezetését, ő volt, aki a képviselők speciális nyugdíját is kieszelte. Elvárható tehát, hogy most a nyugdíjas mezőgazdászoknak is hasonló előnyöket harcoljon ki – elvégre, aki egy életen keresztül túrta a földet, annak (mint a parlamentben ténykedőknek) nem igen volt ideje pénzt tenni félre nehezebb időkre.