KovásznaNem lesz néprajzi múzeum

2017. január 28., szombat, Közélet

Mégsem létesít néprajzi múzeumot a kovásznai városháza a Szabadság utca 11. szám alatti  ingatlanában. A helyi tanács még 2005-ben indította el az eljárást, hogy lakóházból múzeummá minősítsék az épületet, erről elvi döntés is született a 2005/55-ös határozat alapján. A tényleges lépések azonban elmaradtak, így a város képviselői testülete csütörtökön visszavonta korábbi határozatát.
 

 

2005-ben Thiesz János tanácsos javasolta a múzeum létrehozását, az épület rendeltetésének megváltoztatását, de a megvalósítás pénz hiányában elmaradt. Az ingatlan szociális lakásként szolgál, ám állaga nagyon megromlott, a kerítés is megrongálódott, így a városközpont egyik szégyenfoltja – ismertette a csütörtöki tanácsülésen Gyerő József polgármester. A 2005-ben hozott határozat visszavonásával megnyílt az út az új rendeltetés megállapítására. Az ülésen elhangzott, szolgálhat szociális, szolgálati vagy akár szükséglakásként is. Az első lépés mindenképp az épület felújítása kell hogy legyen – mondta Gyerő. Ugyanakkor megjegyezte, az épület kiürítése nem jelenthet gondot, a lakók bérleti szerződése régen lejárt, hivatalos formaságok nélkül élnek ott.

Hozzászólások
Szavazás
Ön hol tervezi idei nyaralását?








eredmények
szavazatok száma 659
szavazógép
2017-01-28: Közélet - :

Érettségi felkészítő az Amőbánál

Háromszéken román nyelvből 148-an, matematikából 84-en jelentkeztek a sepsiszentgyörgyi Eurocenter Amő­ba Oktatási Központ és a székelyudvarhelyi MÜTF által meghirdetett érettségi felkészítőre.
2017-01-28: Máról holnapra - Demeter J. Ildikó:

Felelőtlen felelősök

Nagyon égethetik a folyamatban levő perek és eljárások a szociáldemokrata–liberális demokrata koalíciót: bár megvan a többségük a parlamentben, sehogy sem tudják kivárni, hogy a közkegyelemre és a büntető törvénykönyv módosítására vonatkozó tervezetek a szabályos úton haladjanak végig.