| 2005-04-19: |
| Riport: Az érvényesülés záloga (Moldvában magyarul) |
 ,,Ha megkérdezhetnénk a háromszáz-négyszáz esztendővel ezelőtt élt székelyföldi őseinket, hogy mit tartanak a legfontosabbnak magukról elmondani, akkor valószínûleg azt mondaná ük-ükapánk: fiam, a legfontosabb az, hogy katolikus vagyok, református vagyok, vagy azt mondaná: a fontos, hogy szabad székely földön élek. Vagy valami ilyesmit. Manapság ugyanígy gondolják azok, akik kimaradtak az utóbbi háromszáz év összes olyan folyamatából, amely hozzásegíthette volna őket ahhoz, hogy legyen magyarságtudatuk.? Hegyeli Attila, a moldvai csángók magyar oktatási programjának irányítója ezekkel a szavakkal jellemezte találóan azt az állapotot, amiben és ahogyan élnek jelenleg a moldvai csángók a különböző etnikai és vallásfelekezetû falvakban. Somoskán lejegyzett beszélgetésünk és kétnapi terepjárásunk arról győzött meg, ebben a közösségben valóban nem az a fontos az embereknek, hogy ki magyar, ki román, hanem hogy mit tud tenni az érvényesülésért. Nem hatalmi érvényesülésről van szó, hanem egyszerûen a hétköznapok megéléséről, a túlélésről, munkalehetőségről. Azt már Moldvában is tudják, ennek egyik záloga a tanulás. Számukra nem az a fontos, hogy milyen nyelven, hanem hány nyelven. Így aztán többen ebből a megfontolásból tanulnak magyarul, kevesebben vannak, akik részlegesen vagy egészen elveszített anyanyelvüket kívánják újraéleszteni. Lészpeden is tanulják a magyar ábécét Adjon a jó Mária - köszönnek vissza a csángó falvak lakói. - Adjon magának is - morzsoljuk félénken, nehogy tolakodásnak vegyék. Legtöbben hálásak ezért, így már nem nehéz megtudakolni, hogy s mint vannak. Nem általában, hanem éppen abban a pillanatban, munkavégzés közben, templomba menet vagy ingázásból érkezvén. Ahogy a jó Isten hagyja, vagyunk münk es - jön a válasz, s már bele is fogunk a bővebb beszélgetésbe. Tavaszelőn még aligha érdeklődhetünk arról, milyen termésre számítanak, legfennebb, hogy nehéz volt-e a tél, majd könnyen a gyermekekre, a tanulásra fordíthatjuk a szót. Lészpeden a nagyszülők magyarul beszélnek, románul nem igazán tudnak, a szülők ellenben kétnyelvûek, gyermekeiket is szívesen adják román iskolába, hogy érvényesüljenek. Ezek a gyermekek korábban főként anyókájuktól tanultak magyarul, a szülők velük csak románul beszéltek. Ma már nem így van. Márton Attila Szentegyházáról érkezett Lészpedre. Két esztendővel ezelőtt együtt utazott Szentegyházától Székelyudvarhelyig Hegyeli Attilával és feleségével, fél óra alatt meggyőzték arról, hogy neki tanítóként a csángó gyermekek között van a helye. - Eleinte hét gyermekem volt Lészpeden, és az fogott meg a leginkább, hogy a családnevük Huszár, Csorba, Csutak, Kompót, Molnár, tehát tényleg magyarok, s mert ezeket nem lehet lefordítani, románosan írták. Ebből indultam ki - meséli a kezdést Márton Attila. - Fazakas Józsi bácsinál tanultunk a nyári konyhában, ami olyan keskeny volt, hogy ha kinyújtottad a két kezedet, mind a két szélét érintetted. Lészpeden történtek már korábban is törekvések a magyarórák bevezetésére, de mindig elfojtották. Kerestünk egy normális házat, ahol nagyobb a hely, és meleg van, a gyerekek hívták a barátaikat is, s aztán elmentünk egyet-egyet kirándulni. Megismerkedtünk, és már nem volt visszaút. Utána már tömegesen jöttek egyre többen. Egy év múlva a szülőknek beszéltem a pusztinai és klézsei példáról, hogy ott már tanulnak magyarul az iskolában is, azt mondták, próbáljuk meg. Sikerült hét szülőt meggyőzni, hét gyerekem volt, akikkel ki lehetett alakítani egy csoportot. Kezdetben nem volt könnyû, mert a hét gyermeknek minden reggel hét órára ott kellett lennie az iskolában. Az igazgatónő nyolc előtt tíz-húsz perccel érkezett, és akkor mindig felrántotta az ajtót, benézett, megszámolta a gyermekeket, és ha nem voltak ott, akkor az volt a baj, ha hétnél többen voltunk, akkor egyeseket kirakott. Ilyen volt a 2003/2004-es tanév. Ha egy szülő utólag adott be kézzel írott kérést, amit már nem volt időnk közjegyzőnél hitelesíteni, azt az igazgató nem fogadta el. - Az idei tanév másként kezdődött. Jelenleg tizenöten vannak itt az órán, és nem jött be senki, hogy ellenőrizze. Csupán nekem kellett írásos engedélyt kérnem a Bákó megyei tanfelügyelőségtől, hogy bejöhessek az iskolába. - Tizenketten iratkoztak be, de ha a tavalyi hetet még hozzáadjuk, az már tizenkilenc, a legelső megkérdezésnél huszonkettőt mondtam. Bejönnek, és ha feltûnően sok gyermek van, akkor esetleg megkérdezik, hogy ki az, aki nincs beiratkozva. Persze utóbbiaknak nem tudok jegyet írni a naplóba, kicsit rosszul is esik az érintett gyermekeknek. Ezt év közben nem lehet megváltoztatni. - Milyen változás történt a gyermekekben? - Olvasni, írni könnyen megtanulnak, persze a helyesírás még nem jó, de már érthető. Az elején, amikor leírtak valamit fonetikusan, kérdezni kellett, hogy mit írtak oda. A délutáni csoport állandóan cserélődik, valaki kedvet kap, eljön néhány órára, aztán nem jön, majd megint jön. De az iskolába járnak rendesen. Délután rajzolunk, kézimunkázunk, énekelünk, minden ünnepre készülünk. Például március 15-én nem igazán értik, hogy miért tartjuk mi, magyarok annyira fontosnak ezt a napot, de ilyenkor Klézsén, Pusztinán, ahol a lakosság többsége magyar, és valami nemzeti öntudat csak kialakult bennük, utcai felvonulást is tartanak. - Folyamatosan tanítotok népdalokat, Szeret menti népdalvetélkedőt, versmondóversenyeket szerveztek, megrendezitek a megyei magyar tantárgyversenyt az elemi és a gimnáziumi osztályok számára. Ezzel a munkával, a tanítással sikerül-e visszafordítani a magyar nyelv használatát Moldvában? - Visszafordításról nem beszélhetünk, hanem valamilyen stabilizálásról. De nem tartom erőltetettnek, főként olyan esetben, amikor a gyermek amúgy is tud magyarosan beszélni. Előbb beépíti a román szavakat magyar toldalékkal, de ez csak a beszédben jelenik meg, viszont őket tulajdonképpen írni-olvasni kell megtanítani, így valamiképpen stabilizáljuk ezt a nyelvtudást, hogy maradjon meg minél tovább. Szerintem, ha ez a nemzedék nem tanul meg magyarul, nem szikrázik fel bennük a nemzeti öntudat, akkor a következő nemzedék már nem fog tudni magyarul. Ezért is gondolom, hogy az utolsó pillanatokat éljük, próbáljuk megfogni, úgy néz ki, sikerül. Krisztina a meséket szereti Csorba Kármen, Kompót Mária Felicia, Drágos József, Ónodi Sergiu, Alexov Gabriella, Balázs Claudia, László Ferenc, Simon Krisztina néhány percre vált beszélgetőtársammá. Közülük van, aki azért jár a magyarórákra, mert tetszik neki ez a nyelv, Józsi azt mondja, ,,belőlem jön ez az akarás, hogy magyarul beszéljek?, Krisztina a meséket szereti, Claudia érzi, hogy gyengén beszél magyarul, és még tanulni akar, Gabi Rácsilából jár Lészpedre a magyarórákra, mert szeret énekelni, rajzolni, Sergiu több világot akar megismerni. Valamennyien külön-külön osztályban tanulnak, csupán a heti három iskolai magyarórára és a délutáni foglalkozásokra válnak osztálytársakká. Puskás Anna néni nyári konyhájában a mesék és népdalok nyelvén, történelmi leckék által kerülnek közelebb anyanyelvi kultúránkhoz, hagyományainkhoz, és nem baj, ha sárban kell odáig gyalogolni vagy az utcabeliek a labdát rúgják, míg ők tanulnak, a jó melegben jól érzik magukat, és hallgatnak Márton Attila tanítóra. Fekete Réka (folytatjuk) |
