Tavaly készült el Kézdivásárhelyen európai uniós támogatással a két ipari park, amelyeket május 24-én, illetve június 30-án adtak át a kivitelező cégek az önkormányzatnak.
Az egykori fás vállalat helyén elkészült létesítmény összterülete 7,28 hektár: négy csarnok áll a befektetők rendelkezésére. Egyik fémszerkezetű csarnokot a német tulajdonban levő, könnyű autóalkatrészeket gyártó Kunstroff Technologie Franken Kft. vette bérbe, és már hónapok óta zajlik a termelés, a többi érdekelt cég még nem költözött be a másik három csarnokba.
A volt keményítőgyár ülepítőállomása helyén – ahol zöldmezős beruházási lehetőséget is biztosítanak a cégeknek – két ipari csarnok is áll: a 341 négyzetméterest felújították, de épült egy teljesen új, 841 négyzetméteres, fémszerkezetű csarnok is.
Múlt csütörtökön Bokor Tibor polgármester és Hegedűs Ferenc, a helyi tanács gazdasági bizottságának elnöke sajtótájékoztatóján az ipari parkok kérdése is szóba került. Bokor Tibor elmondta: nem merültek fel gondok az 1-es ipari parknál, csupán az egyik területet igénylő vállalkozó által szerződtetett pályázatíró cég – nem ismervén a játékszabályokat – akadékoskodik. Tudni kell, hogy az ipari parkokra vonatkozó pályázati kiírás értelmében öt évig a terület nem adható hosszú távú bérbe, és el sem adható. A tulajdonos, az önkormányzat a területeket csarnoképítés céljából adhatja csak bérbe. Valóban felmerült egy probléma, hogy nem bocsáthattak ki építési engedélyt a területet bérlő cégnek, ám az önkormányzat megtalálta azt a jogszabályt, amely ezt mégis lehetővé teszi. Öt év után a területet, illetve a csarnokot bérlő cégnek elővásárlási joga lesz. Az elöljáró azt is elmondta, hogy az 1-es ipari park esetében minden csarnok betelt, két-három cég pedig területet igényelt, ezekkel már alá is írták a bérleti szerződést. A 2-es ipari park esetében a két csarnok közül csak az egyiket igényelték, a másik iránt nincs érdeklődő. Itt kiadó a 323 négyzetméteres, téglából épített, felújított csarnok, valamint egy 2,5 hektáros közművesített terület csarnokot építeni szándékozó befektető számára.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.