Ovidiu Marincea, a Román Hírszerző Szolgálat szóvivője azt nyilatkozta csütörtökön, hogy a szolgálatnak semmilyen megállapodása nincs az Országos Korrupcióellenes Ügyészséggel, viszont van az állam számos más intézményével, amelyek teljesen törvényesek. „Ezeknek a dokumentumoknak nagy része nem érvényes, mert a Btk. módosításai, illetve az alkotmánybíróság 2016. márciusi döntése eltörölte” – jelentette ki Marincea. Elmondta: ezek a megállapodások szigorúan bizalmasak, „mert védik a szolgálat tisztjeinek munkáját, a megfigyeléseket. Ezeket a megfigyeléseket szigorúan ügyész megbízásából végezzük, és a megállapodások erre vonatkoznak. (...) A szolgálat tisztjei nem végeztek bűnügyi nyomozómunkát, nem hallgattak ki. A mi feladatunk az információ gyűjtése volt, és ez ma is” – mondta a szóvivő. Marincea hozzátette: ezek a megállapodások ma már nem érvényesek, mert „a Román Hírszerző Szolgálat kizárólag a nemzetbiztonsággal kapcsolatos megbízásokat teljesít”. (Főtér)
AKIK NEM ADJÁK FEL. Mintegy kétszáz ember tiltakozott csütörtök este a Victoriei téren, és követelte a Grindeanu-kabinet lemondását. Ez volt a tüntetéssorozat 24. napja. A kormány előtt az emberek táblákat tartottak a magasba többek között olyan feliratokkal, hogy A korrupció öl, Colectiv, #Kitartok, és olyan jelszavakat skandáltak, hogy Le Dragneával, Tăriceanuval és Grindeanuval!, Minden nap itt leszünk. Az egybegyűltek 21 órakor mobiltelefonjaikkal bevilágították a teret, elénekelték a román himnuszt, majd – akárcsak a korábbi napokon – hosszasan skandálták, hogy Mondjatok le! Kolozsváron több mint negyven ember gyűlt össze a főtéren, és folytatta a tiltakozást a Grindeanu-kabinet és a Szociáldemokrata Párt ellen. A tüntetők nem skandáltak jelszavakat és nem menetelték körbe a főteret, de azt mondták, hogy a következő napokban is folytatják a tiltakozást. (Maszol)
MÉG A SZOCDEMEK IS. Felszólította Emil Bocot, Kolozsvár polgármesterét a Szociáldemokrata Párt – helyi szinten ellenzékben működő – szervezete, hogy ne akadályozza a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezését. Horia Nasra parlamenti képviselő, az SZDP Kolozs megyei szervezetének elnöke közleményében úgy vélekedett, hogy Emil Boc és a liberális többségű helyi közigazgatás hamis politikai témát táplál, ha ellenzi a többnyelvű városnévtáblákat, miután a tavaly júniusban az RMDSZ és a Nemzeti Liberális Párt helyi szervezetei között megkötött egyezmény magában foglalta a háromnyelvű – román, magyar, német – táblák kihelyezését azokon a településeken, ahol ők többségben vannak a helyi önkormányzatokban. Háromnyelvű bejegyzésben állt ki a többnyelvű kolozsvári helységnévtáblák ügye mellett a Mentsétek meg Romániát Szövetség. Honlapjukon román, magyar és német nyelven közölt, Na, most már muszáj! De lehet ezt jóindulattal is… című írásból kiderül, a parlamenti párt kolozsvári szervezete egyrészt örömmel, másrészt keserűséggel fogadta a hírt, miszerint a Kolozs megyei törvényszék alapfokú ítéletében arra kötelezte a polgármesteri hivatalt, hogy helyezzen ki kétnyelvű, román–magyar helységnévtáblákat Kolozsvár bejárataihoz. (Krónika)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.