Magyar ember addig eszik, míg a koporsóba teszik. Mi a saját fogunkkal ássuk a sírunkat, méghozzá jó mélyre, hogy a pocakunk is beleférjen.
Így tette ezt Móra Ferenc nagyevője, a debreceni Kerékgyártó Sámuel, aki fogadásból befalt két tucat töltött káposztát, majd begurult az asztal alá. Így járt Kis János is Móricz Tragédia című elbeszélésében, aki a gyűlölt nagygazdát akarta tönkreenni. És mind a többiek. Krúdy hősei. Póki úr, aki az egérfogóból is kilopta a szalonnát, a vasgyomrú Gönczi Pál, aki héjastól ette az osztrigát, Simkovics kancellista. Előbb-utóbb gyomorbetegek lettek vagy meghaltak.
Így járt volna Kázmér is, korunk nagyevője. Szerencsére őt a Trófea Grill munkatársai megmentették. Nem attól féltek, ahogy rosszmájú kommentelők kürtölik szét a világhálón, hogy tönkreeszi az étteremláncot, hanem attól rettegtek, hogy halálra zabálja magát. Inkább kitiltották minden üzletükből.
Ebből fakad a félreértés. A Trófea Grill ugyanis all you can eat étterem, vagyis fix összegért annyit ehetsz, amennyi beléd fér. Azért kitiltani tehát valakit, mert kitör rajta a gyomor őrülete, és mindent felfal, nem lehet. A helyet nem kákabélűeknek találták ki. Az étkek minősége sem olyan. A falra sincs kiszögezve Seneca intelme: „Az összes perverzió közül a mohóság a legveszélyesebb!” Ez nem a gasztroforradalom fellegvára. Itt nem hablatyolnak kulináris új hullámról, ízharmóniáról, Michelin-csillagokról. Itt minden a zsírról, a vegyes köretről, hatalmas cubákokról: a zabálásról szól. És senki egy kukkot nem szólhat, ha a tisztelt vendég napokkal előtte koplal, hogy több férjen a bendőjébe. Ha megeszi az összes libamájpástétomot (feltéve, ha talál), magyaros ízelítőt küld rá, majd megkóstolja a halászlevet (hogyan főzik?) meg a gulyáslevest, főételnek hortobágyi húsos palacsintát választ, bár a töltött paprikát is kedveli, és kétségkívül érdekes lehet a csülkös pacalpörkölt is, természetesen burgonyapürével. És akkor sem nézhet rá összevont szemöldökkel egyetlen pincér sem, ha a látványkonyha fogásai után elcsipeget néhány desszertet: somlói, mákos guba, aranygaluska, elvégre csak az a tied, amit megeszel, a többi olyan bizonytalan ebben az országban. Szóval, a jó étvágyáért Kázmért nem lehet kitiltani erről a helyről.
Más kérdés, hogy a konyhából aggódó tekintetek lesik minden mozdulatát. Hiszen Kázmér nem potrohos, a torka sem hosszú, mint a gólyának, átlagos magyar; érthetetlen, hová fér bele ennyi étel. Mi lesz, ha egyszer csak hanyatt vágódik? A zsebében meg ott a Trófea Grill VIP-hűségkártya, és kiderül, hogy még kedvezményt is kapott. Az étteremvezetők, -tulajdonosok tehát összedugják busa fejüket, és hosszas habozás után megszületik a döntés: Kázmért ki kell tiltani az összes éttermükből.
Az aggódó szeretetnek persze ellentmond egy rejtett kamerás felvétel, amelyen a felszolgálók elmagyarázzák Kázmérnak, hogy ha ezentúl hoz magával nyolc-tíz vendéget, akik garantáltan kevesebbet esznek, mint ő, akkor újra jöhet. De lehet, hogy ezt nem is az étteremlánc munkatársai mondták. A mai világban annyi a manipuláció. Álnév a Kázmér is. Aki – a gasztrovilágban – egy hét alatt híresebb lett, mint Széll Tamás húsz év munkával. De hát Kázmér a való világ. A mai magyar gasztrovalóság. Reality. Széll Tamás meg csipesszel zöldségeket tálal egy óriási ezüsttálra. Mit szólna ehhez Böffen Tóbiás? Vagy Repetánszky, aki nagykanállal ette a csirkepaprikást? A Trófea Grill Margit körúti éttermében csak mosolyognak a gasztroforradalmon. Néhány szakács papást-mamást játszik a kisszobában. Őket egyetlen veszély fenyegeti: ha valaki tényleg annyit tud enni, amennyit csak akar. Akkor meginog az üzleti koncepció. De akkor meg lehet kérni, hogy többé ne jöjjön. A saját érdekében.
Vinkó József,
Heti Válasz