Felső-háromszéki polgármesterek találkozójaFejlesztésekről is tárgyaltak

2017. február 28., kedd, Közélet

A felső-háromszéki polgármesterek idei első találkozója Ozsdolán zajlott, a megyei önkormányzat vezérkara mellett a tanácskozás első felében jelen volt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is. Több közérdekű témáról esett szó: többek között az idei fejlesztésekről, a kóbor kutyák ügyéről, valamint Őseink és hőseink címmel hagyományőrző-ismeretterjesztő tábor szervezéséről, támogatásáról.
 

 

Brânduş-Dendyuk Szilveszter házigazda polgármester köszöntője után meglepetésként a székely ruhába öltözött kalapos, tarisznyás Földes Levente I. osztályos tanuló – Pál Mária tanítónő diákja –, a Kriza János Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Verseny országos szakaszának első díjasa mondott el egy népmesét.
Az RMDSZ elnöke arra kérte a polgármestereket, hogy legkésőbb március 15–16-áig nyújtsák be a közigazgatási és regionális fejlesztési minisztériumba idei terveiket, elképzeléseiket. Tamás Sándorral együtt március elején találkoznának Sevil Shhaideh miniszter asszonnyal, hogy tájékoztassák a Kovászna megyei prioritásokról. Kelemen Hunor azt is elmondta: a bérezések körül nagy a káosz, az Alkotmánybíróság döntése miatt a választott köztisztségviselőknek, polgármestereknek most nem nőhet a fizetése, az ígéretek szerint azonban ezt is rendezik két hónapon belül.
Tamás Sándor arról beszélt, hogy a tavalyihoz képest idén minden háromszéki város és község nagyobb összegből gazdálkodhat, de segítik az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe kerülő településeket is, példaként Barátost, Kommandót és Kököst említette. Arra is felhívta a polgármesterek figyelmét, hogy a költségvetés megtervezésekor számoljanak a kötelező fizetésemelésekkel. Tájékoztatta a jelenlévőket, hogy március 17-ig kell benyújtaniuk a kéréseket a szaktárcához, ha pályázni szeretnének az Országos Településfejlesztési Programra, amelyből többek között tanintézmények, orvosi rendelők felépítését, korszerűsítését, felszerelését finanszírozzák. „Fontos, hogy a helyi önkormányzatok felkészültek legyenek, és időben jelezzék pályázási szándékukat, itt a gyorsaságon is múlik a siker. Mi szakmai segítséget tudunk nyújtani a kérések, dokumentáció előkészítéséhez, de a pályázatot a helyi önkormányzatnak kell leadniuk” – hangsúlyozta. Közölte továbbá: Kovászna Megye Tanácsa február 28-ai soros ülésén dönt a helyi költségvetések kiegyensúlyozására szánt, a hozzáadottérték-adóból és a jövedelemadóból elkülönített összegek elosztásáról.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2017-02-28: Közélet - Iochom István:

Cserkész módra

A felső-háromszéki cserkészek Kézdialmáson búcsúztatták el a telet.
2017-02-28: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Bennebb költözik a kézművesvásár (Szent György Napok, 2017)

Már nyolc hét sincs hátra az idei Szent György Napok nyitányáig, de még semmi konkrétumot nem lehet tudni az idei műsorról és a fellépőkről.