A felső-háromszéki polgármesterek ozsdolai találkozóján Forró Béla, a Benji Állatvédő Egyesület alelnöke, a Székely Kutyaklub elnöke a létesítmény közös működtetésének szükségességére, illetve a kóbor ebek problémájára hívta fel az elöljárók figyelmét.
Szerinte nem helyénvaló, hogy a kézdivásárhelyi kutyamenhely működtetéséhez és a kézdiszéki kóborkutya-probléma megoldásához csak egy-két polgármesteri hivatal járuljon hozzá (a kézdivásárhelyi önkormányzat például évi 30 ezer eurót fordít a menhely fenntartására, amit az egyesület közadakozásból még ötezer euróval pótol fel), mert a menhely munkatársai hiába fogják be adott helyen az ebeket, ha a „szomszédból” utánpótlás érkezik, a környék összes településéről valamilyen úton-módon a kóbor ebek bekerülnek a városba.
Négy hónapja abba a helyzetbe jutottak – mondotta Forró Béla –, hogy lassan a környék községei ellehetetlenítik nemcsak a menhely működését, hanem az egyesület eddigi munkáját is. Az ide szállított ebek befogását a kézdivásárhelyi adófizető polgárok állják, holott a törvény arra kötelez minden önkormányzatot, hogy oldja meg a kóborkutya-gondot. Az elnök azt is közölte, hogy eddig öt alkalommal értek tetten felső-háromszéki kóborkutya- szállítmányt. A kézdivásárhelyi városháza mellett egyelőre csak a kézdiszentléleki igényelte az egyesület szolgáltatását, és kötött velük a múlt év novemberében szerződést.
Hosszas vita után abban állapodtak meg, hogy minden községi önkormányzat külön szerződést köt az egyesülettel.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.