Kovászna megye 2016-ban közel tízmillió eurót fektetett útjavítási és korszerűsítési munkálatokba, ezek egy részét idén tavasszal fejezik be. Uniós, kormányzati és saját bevételeket fordítottunk utakra, reméljük, idén is sikerül legalább ugyanakkora keretet biztosítani – tájékoztatott Kovács Ödön megyemenedzser, hozzátéve, több beruházással is pályáznak az Országos Településfejlesztési Programnál, valamint előkészítés alatt az erdővidéki úthálózat korszerűsítésére vonatkozó, nagyobb léptékű uniós pályázat.
Két fontos, már elkezdett munkálat fejeződik be idén tavasszal, a Sepsiszentgyörgy–Illyefalva közötti nyolc és fél kilométeres útszakasz modernizálása hatvan százalékban, míg a Sepsiszentgyörgy–Uzon–Brassó megyehatár közötti 18 kilométeres útszakasz felújítása kilencven százalékban készült el. Várhatóan tavasszal megkezdődik a Nagyborosnyó–Bodzaforduló közötti 21,4 kilométeres útszakasz javítása, ezt az Országos Településfejlesztési Programból finanszírozzák, közel negyvenmillió lejes munkálatot terveznek, mintegy felére nézve már aláírták a szükséges szerződéseket.
Szintén az Országos Településfejlesztési Programhoz szeretnének pályázatot benyújtani a Nagyajtán található, veszélyessé vált vashíd kétsávos betonhídra történő lecserélésére, valamint a Maksa–Lécfalva – 13E országút közötti útszakasz teljes felújításáért.
A Sepsibükszád–Bálványosfürdő közötti országút modernizálási terveire és kivitelezésére idén külön összeget különítettek el az országos költségvetésből, az Országos Közút- és Autópály-kezelő Társaság vezetőinek ígérete szerint idén megkezdődik a felújítás. Brassó és Hargita megyével összefogva uniós forrásokra pályáznának az erdővidéki úthálózat korszerűsítésére. A Mikóújfalu–Barót–Brassó megyehatár, illetve Barót–Vargyas–Hargita megyehatár közötti útszakasz felújítása a becslések szerint 26 millió euróba kerül. „Fontos a térségnek ez a megyeközi együttműködés, hiszen a Regionális Operatív Programból ötven kilométeren tudunk majd korszerű úthálózatot kialakítani” – fejtette ki a megyemenedzser, hozzátéve, folyamatban van a Kovászna megyei rész pályázati iratcsomójának összeállítása.
Kovászna Megye Tanácsa február 28-ai soros ülésén döntött, hatáskörének megfelelően, a helyi költségvetések kiegyensúlyozására szánt, a hozzáadott értékadóból és a jövedelemadóból elkülönített összegek, valamint a megyei és községi utak felújítására és karbantartására szánt keret elosztásáról. Kovászna megye idén utakra 9 618 000 lejt kapott, az egyeztetéseket követően úgy határoztak, 3 050 000 lejt szánnak községi utakra, a fennmaradó összeget, 6 568 000 lejt a megyei utakra fordítják.
(A Megyeinfó Kovászna Megye Tanácsának fizetett tájékoztatója)