Vicces lenne, ha nem lenne ilyen komoly. Aki ilyen törvénytervezeteket fogalmaz meg, annak nincsenek ismeretei a jogállamról és a szólásszabadságról – jelentette ki Antal Árpád a Ciuhodaru-kezdeményezésről.
A román alkotmányt is emberek fogadták el, és az a javaslat, hogy ne lehessen róla semmilyen kritikát megfogalmazni, azt jelenti, börtönbe kell zárni több millió román állampolgárt, aki az alkotmánymódosításról kiírt népszavazáson megjelent. Vagy Traian Băsescu volt államfőt, aki egykamarás parlamentről írt ki népszavazást, amikor az alkotmányban kétkamarás törvényhozás szerepel. Az pedig a sepsiszentgyörgyi polgármester szerint teljes képtelenség, hogy aki az alkotmány 1. cikkelyét bírálja, azt bebörtönözik, aki pedig mondjuk a 7. cikkelyt kifogásolja, azt megtapsolják.
Tudor Ciuhodaru törvénytervezete szerint hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetést lehetne kiróni arra, aki az alkotmányos rend megváltoztatására törekszik vagy akadályozza az állam hatalmának gyakorlását. Kezdeményezését a szociáldemokrata képviselő azzal indokolja, hogy „Romániában a szabadság, a demokrácia, a szabad helyváltoztatás joga és a szólásszabadság nem mehet el addig, hogy szélsőséges, szeparatista és revizionista alapon a román állam lényegét támadja”, és konkrét példákat is felsorol, többek közt azt, hogy a székely szabadság napján Marosvásárhelyen autonómiát követelnek, de Tőkés László és Sógor Csaba európai parlamenti képviselők tevékenysége is szúrja a szemét. (demeter–vop)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.