A Szociáldemokrata Párt (SZDP) „határozottan elhatárolódik” Tudor Ciuhodaru tervezetétől – olvasható az alakulat által kiadott tegnapi közleményben. Az állásfoglalás szerint a hazai törvények eddig is büntették a képviselő által felsorolt bűncselekményeket, fölösleges tehát a Btk.-t módosítani. „A Tudor Ciuhodaru által megfogalmazott tervezet sérti a gyülekezés és társulás alkotmányos jogát. Ezért az SZDP ellenzi, és nem fogja megszavazni” – szögezik le. Szintén tegnap Daniel Constantin kormányfő-helyettes is megszólalt a kérdésben, kifejtve: helytelenítik a kezdeményezést, és ezt a koalíció vezetői ma egyértelműen megfogalmazták. Amint arról beszámoltunk, az SZDP-képviselő a hét elején jegyezte be a szenátusnál a Btk. módosítását célzó törvénytervezetét, amely fél évtől három évig terjedő börtönnel sújtaná azokat, akik egyedül vagy csoportosan az alkotmányos rend megváltoztatására, az államhatalom gyakorlásának akadályozására irányuló cselekményeket követnek el.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.