Felavatták pénteken Csíkszeredában a Székelyföldi Jégkorong Akadémia első sátortetős mobil műjégpályáját, amely a magyar kormány támogatásából épült meg. Hasonló létesítmény Sepsiszentgyörgyön is lesz.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az avatóünnepségen felidézte, 2015-ben a Magyar Állandó Értekezletet előkészítő beszélgetéseken kért támogatást Orbán Viktor magyar miniszterelnöktől a Székelyföldi Jégkorong Akadémia létrehozásához, hogy otthon biztosítsanak lehetőséget minden korosztálynak a korcsolyázásra, a jégkorongozásra, megőrizzék és továbbvigyék a csíki jégkorongozás hagyományát. „Az álmokhoz tehát partnereket kerestünk, és partnerekre találtunk Magyarország kormányában, a római katolikus egyházban, az önkormányzatokban, akiket köszönet illet” – mondta. Zsigmond Barna Pál, a Magyar Jégkorongszövetség elnökségi tagja azt hangsúlyozta: a magyar szövetségnek érdeke, hogy a székelyföldi és a romániai jégkorong erősödjön. Ez utóbbi azért érdeke Magyarországnak, mert sok székelyföldi sportoló űzi ezt a sportot Magyarországon, akiknek meghatározó szerepük volt a magyar jégkorong fejlődésében. A jégpálya egész évben üzemel majd, és a térség jégkorong-, valamint műkorcsolya- és gyorskorcsolya-oktatási programját szolgálja. Becslése szerint a csíkszeredai műjégpályát várhatóan 5–6 ezer gyerek fogja látogatni. Idén további két mobil sátortetős műjégpályát állítanak fel Sepsiszentgyörgyön és Gyergyószentmiklóson.
Mindhárom műjégpálya a magyar kormány támogatásából valósul meg. Nagy Attila közölte: a csíkszeredai körülbelül 775 ezer euróba került, ami magában foglalja a teljes pályarendszert, annak elemeit, valamint a talaj-előkészítési és a felállítási munkálatokat egyaránt. A Székelyföldi Jégkorong Akadémia valamennyi olyan székelyföldi központot és egyesületet támogat, amelyek 14 éves korig utánpótlás-neveléssel foglalkoznak. Edzői továbbképzést, edzői bérkiegészítést biztosít, emellett a magyar bajnoki rendszerbe benevezett nyolc csapat költségeit fedezi.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.