Nicolas Sarkozy volt francia államfő környezete azt kérte tegnap a hat hét múlva esedékes francia elnökválasztás korrupciógyanúba keveredett konzervatív jelöltjétől, Francois Fillontól, hogy válasszon maga helyett utódot.
Fillon politikai irányvonala jó, de ő maga nem képes a jobboldal és a centrum politikai egységét biztosítani, azt kérjük tőle, hogy vállalja a felelősséget, és válassza ki saját maga az utódát – írták közleményükben a Nicolas Sarkozyhez közelálló jobboldali politikusok. Eközben Sarkozy találkozóra hívta Fillont és Juppét, hogy méltóságteljes és hiteles kiutat találjanak a jelenlegi válságból, amely „komoly aggodalmat kelt a francia népben”. A meghívást Fillon elfogadta.
A jobboldal novemberi előválasztásán alulmaradt Alain Juppé, Bordeaux polgármestere néhány órával korábban maga jelentette be, hogy nem lesz jelölt a tavaszi francia elnökválasztáson, akkor sem, ha Francois Fillon nyakassága zsákutcába vezet. A politikus azért állt ki a sajtó elé, mert a jobboldalon egyre többen kérték, hogy vegye át a jelöltséget Fillontól.
Nicolas Sarkozy, aki Fillon másik riválisa volt az előválasztáson, szintén egyértelműen kizárta, hogy jelölt lesz Fillon helyett. Sarkozy álláspontja egyértelmű: nem szúrjuk hátba Fillont. „A jobboldal és a centrum politikai családjának egységét akarjuk, azt szeretnénk, ha Fillon programja maradna a programunk” – tették hozzá az exelnök környezetéből.
A 71 éves Juppé favoritnak számított a jobbközép tavalyi előválasztásán, ám végül meglepetésre alulmaradt Fillonnal szemben, aki ellen azóta vizsgálatot indítottak a francia hatóságok, mert a gyanú szerint 15 éven át fiktív asszisztensi állásokban foglalkoztatta a feleségét a nemzetgyűlésben, a gyerekeit pedig a szenátusban, akik közel egymillió euró közpénzt vettek fel, feltehetően el nem végzett munkáért.
Mindezek ellenére Fillon kitart a jelöltsége mellett, azt állítja, hogy összeesküvést szőttek ellene, s meggyőződése, hogy csak az ő programjával emelkedhet fel ismét Franciaország.
A Fillonnal szerda óta szembefordult jobboldali képviselők száma vasárnap estére elérte a 306-ot, s a legnagyobb ellenzéki párt a szétesés közelébe jutott. A jobboldali politikusok azóta hagyják el a kampánystábot, amióta Fillon maga jelentette be, hogy vádemelés céljából március 15-re beidézték a vizsgálóbírók, akik közpénz elsikkasztása, hivatali bizalommal való visszaélés, csalás, befolyással való üzérkedés és vagyonbevallás elmulasztása gyanújával vizsgálódnak. Politikustársai elsősorban azt kifogásolják, hogy január 26-án a legnézettebb tévéhíradó élő adásában Fillon maga ígérte meg: amennyiben eljárás indul ellene, visszalép az elnökjelöltségtől. Ezért a jobboldal hitelessége múlik az adott szaván.
A legutóbbi felmérések szerint az egy hónapja még favoritnak számító Fillon a harmadik helyre csúszott vissza, s a jelenlegi állás szerint nincs esélye bejutni a második fordulóba, ahol Emmanuel Macron, a szocialista kormányzat korábbi gazdasági minisztere és Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front elnöke között dőlhet el az államfői szék sorsa.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.