Módosította a városgazdálkodási szabályokat a sepsiszentgyörgyi tanács, ezentúl szigorúbban számonkérik az elhagyott gépkocsikat, az aszfaltozott utcák feltörését, a zöldövezetek karbantartását és a közterületek használatát. A bírságok nem változtak, magánszemélyeket 50–150 lej közötti összeggel sújthatnak kisebb, és 300–1000 lej közötti összeggel nagyobb szabálysértésért, jogi személyek esetében a bírságok 100–500, illetve 1000–2500 lej között mozognak.
A város-gazdálkodásról 2013-ban elfogadott határozat talán legfontosabb módosítása az újonnan aszfaltozott utcákra vonatkozik: ezeket a munkálatokat a befejezés után öt évig nem szabad feltörni, és ha mégis szükség van rá, akkor az egész utcát újra kell burkoltatnia annak, aki feltörte.
Az önkormányzat már az útjavítás kezdete előtt hat hónappal köteles értesíteni az érintett utca lakóit a tervezett korszerűsítésekről, hogy mindenkinek legyen ideje rendbe tenni a különböző hálózatokhoz (ivóvíz, szennycsatorna, gáz, villanyáram stb.) való csatlakozást.
Pontosítja az új határozat a közterületen elhagyott gépkocsik meghatározását (lefújódott és elöregedett gumiabroncsok, rozsdásodó karosszéria, hiányzó elemek – ablaktörlők, visszapillantó tükrök és hasonlók –, betört ablakok és hiányos berendezés, raktározásra utaló jelek vagy növények megjelenése), és a szabálysértés besorolása is változott, az enyhébbek közül a súlyosabbak közé került, tehát az elhagyott járművekért kiróható bírság 300 lejnél kezdődik. Ennek a rendelkezésnek a célja – a városképet csúfító roncsok eltüntetésén kívül – a szűkös parkolóhelyek felszabadítása. Valószínűleg több embert érint a tömbházak körüli zöldövezetek, járdák és parkolók karbantartására vonatkozó módosítás: ha egy lakótársulásnak nincs szerződése erre egy szakcéggel, kötelező lesz a városi köztisztasági vállalattal, az önkormányzat által megszabott áron elvégeztetnie a fűnyírást, seprést, hóeltakarítást.
Végül egy biztonsági intézkedés, amelyet a tavalyi játszótéri baleset (amelynek során egy kisfiú egyik ujja megsérült) indokol: ezentúl a parkokat, közkerteket, szabadidős létesítményeket és játszótereket kizárólag rendeltetésszerűen lehet majd igénybe venni, szabálysértés az is, ha a játszótéri, mozgásparki elemeken nem a kifüggesztett használati utasítás szerint mozognak a gyermekek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.