Májusban közvitát szervezne a képviselőház oktatási bizottsága az iskolai szexuális nevelésről, amelynek eredményei alapján törvénytervezetet dolgoznának ki. A bizottság kedden elutasított egy, a témában régebb benyújtott tervezetet – tudta meg az Agerpres hírügynökség.
„Közvita szervezését javasolom a kollégáknak, amelyre civil szervezeteket és más intézményeket is meghívnánk májusban. Az ötletek alapján pedig kidolgozhatunk egy törvénytervezetet” – mondta a bizottság elnöke, Camelia Gavrilă, akinek javaslatát egyöntetűen megszavazták.
A döntés azt követően született, hogy Ninel Peia volt képviselő A gyermek ártatlanságának törvénye című törvénykezdeményezéséről vitáztak. A volt képviselő javaslata három hónaptól két évig terjedő börtönbüntetéssel vagy pénzbírsággal sújtotta volna azokat, akik a szülők vagy törvényes gyámok beleegyezése nélkül tartottak volna szexuális felvilágosítást az óvodákban, elemi és általános iskolákban. A bizottság tagjai végül elutasították Peia törvénytervezetét.
Robert Turcescu, a Népi Mozgalom Párt képviselője szerint sokan aggódnak az előadók szakmai felkészültsége miatt. Alexandru Rădulescu szociáldemokrata képviselő szerint Peia törvénye nem elfogadható, mert a címe rendkívül szánalmas, cikkelyei pedig agresszívek, azonban összességében tekintve jót akar. „A szülők aggódnak gyermekeik nevelése miatt, és tájékozódni szeretnének. Azt gondolom, hogy nekik kellene dönteniük bizonyos választható tantárgyakról. Közvitát kell szerveznünk a szülői társulásokkal, a pszichológusok és pedagógusok képviselőivel” – tette hozzá a képviselő.
Florica Cherecheş liberális képviselő szerint a gyerekeknek szükségük van szexuális felvilágosításra, azonban „könnyen megtörténhet, hogy a felvilágosításból szexuális nevelés lesz, és idejekorán felkeltik a gyerekek érdeklődését a nemi aktussal kapcsolatban”. A bizottság több tagjának meglátása szerint a szülőknek írásban kellene beleegyezésüket adniuk a nevelőórákkal kapcsolatban, a szexuális nevelést pedig 12 éves kortól kellene kezdeni, semmiképp sem óvodában vagy elemi osztályokban.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.