Jogtalanul vádolták Markó Attilát

2017. március 9., csütörtök, Belföld

A legfelsőbb bíróság visszaküldte a korrupcióellenes ügyészségnek azt az aktát, amelyben a vádhatóság vádat emelt több, korábban magas rangú politikus, köztük Markó Attila egykori államtitkár ellen. A bíróság arra hivatkozva küldte vissza a vádhatóságnak a dossziét, hogy a vádemelés szabálytalanul történt.

Az ügyben az országos restitúciós bizottság volt tagjait azzal vádolták meg, hogy magas kárpótlásról döntöttek törvénytelenül egy üzletember számára. Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke tegnap úgy kommentálta a történteket, hogy karaktergyilkosság történik Romániában a korrupcióellenes harc leple alatt, amit bizonyít a legfelsőbb bíróság döntése is. Hozzátette: Markó Attilát az elmúlt évben jogtalanul vádolták, hiszen az ügyészség által összeállított akta nem meríti ki a vádemeléshez szükséges jogi érvelés minimális elvárásait. Márton Árpád RMDSZ-es parlamenti képviselő szerint a szövetség nem vonja kétségbe a korrupcióellenes harc szükségességét Romániában, de nem szabad, hogy a felületesség, a fölösleges meghurcoltatások részét képezzék ennek a folyamatnak.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2017-03-09: Belföld - :

Fontos az anyanyelvi oktatás

Beiskolázási kampányt indított az RMDSZ a március 16-ig tartó beiratkozási időszakban, melynek egyik fő célja, hogy a magyar előkészítő osztályokba iratkozó gyermekek számát sikerüljön 9 ezer fő felett tartani. Mint tájékoztató levelükben írják, tavaly 9300 előkészítős iratkozott magyar osztályba.
2017-03-09: Belföld - :

Ponta bírálja a bukaresti vezetést

Victor Ponta, pártja jelenlegi vezetésével feszült viszonyban álló szociáldemokrata politikus a parlamentben újságírók előtt élesen bírálta tegnap a jelenlegi bukaresti vezetésnek az Európai Unióval kapcsolatos álláspontját. „Mit csinál Grindeanu? Támogatja az egyesült Európát, amely már nem létezik. Én már holnap kérném, hogy Románia csatlakozhasson a visegrádi országokhoz (Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország). Az egyedüli esélyünk az, ha azok mellé a szomszédaink mellé állunk, akikben van egy kis bátorság és méltóság. Ha egyfolytában térden állunk, és Iohannis úr mindig úgy szavaz, ahogy faxon megüzenik neki Berlinből, nincs miről beszélnünk, csak az időt vesztegetjük” – nyilatkozta Ponta.