A brassói fiatalember éppen kazettát akart cserélni a kocsiban, hogy rátriplázzon a tóparti hangerőre, kinyitotta az autó jobb ajtóját, s nem lévén kézifékje, a nagy testű masina elindult abba az irányba, amelyre a peches ember a kocsi kormányát beállította. Szerencséje volt, mert a víz és az iszap puha, s a masina nem ütközött, hanem csobbant, mert a víz és az iszap kiváló lengésgátló. Viszont a tó is követelte a maga jussát: az első rendszámtáblát, amely a kocsi iszapba fúródott orrán volt, megtartotta emlékként magának. Páll Miklós és fia, a két besenyői traktoros, lévén szakképzett tavi mentők, cseppet sem csodálkoztak a kocsi landolásán, e sorok írójának elmagyarázták, hogy ez a csobbanás semmi ahhoz képest, hogy tavaly a meredek vápaoldal felső részéről szabadult el egy kocsi, keresztülment egy sátor egyik felén, amelyben egy férfi és egy nő az igazak álmát aludta, és csodák csodája, semmi bajuk nem esett, a nagy lendülettől húsz méterre beúszott a tóba, s onnan húzatták ki drótkötéllel.

Szóval, vasárnap a besenyői tóparton nagy attrakciónak voltunk tanúi, de a mutatványt sem mi, sem a kocsi gazdája nem tapsoljuk vissza. A történet nem tolta fölénk a tragédia sötét felhőit, sőt, mosolyt is lopott az arcunkra, mert a gondos feleség azt kiabálta az iszappal birkózó férjének, hogy vedd ki legalább az élelmet, amíg egészen el nem ázik.

(sylvester)