Év eleje óta jelentősen nőtt az amerikai first lady, Melania Trump népszerűsége az Egyesült Államokban – derült ki a CNN amerikai hírtelevízió és az ORC közvélemény-kutató intézet közös felméréséből.
Az adatok szerint míg januárban a megkérdezetteknek csak 36 százaléka nyilatkozott kedvezően a január 20-a óta hivatalban lévő Donald Trump amerikai elnök feleségéről, addig most 52 százalékuk dicsérte őt. A március elején készült felmérés alapján a megkérdezettek 32 százalékának változatlanul negatív a véleménye Melania Trumpról, 12 százalékuknak nincs is véleménye a first ladyről, 3 százalékuk pedig soha nem is hallott róla. Melania Trumpot a férfiak 58 százaléka és a fehér amerikaiak 60 százaléka ítéli meg kedvezően, míg a nők körében jelenleg ez az arány 46 százalékos.
A szlovén születésű egykori topmodell egyelőre nem a Fehér Házban lakik, a tanév végéig New Yorkban marad kisfiával, a tízéves Barronnal, s várhatóan nyáron költözik át Washingtonba, az elnöki rezidenciára. Eddig csak alkalmanként utazott az amerikai fővárosba.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.