2017. a turizmus éve Kovászna megyében, ebben a környezetben legalább részben működésképessé kellene tenni a Kommandó környéki, még meglévő keskeny nyomtávú vasutat – mondta el óhaját Kocsis Béla polgármester. Az elöljáró tárgyalt a megyei tanács vezetőségével, más illetékesekkel, és úgy látja, komolyan vették a vasút jogi helyzetének rendezését, tulajdonba vételét.
A Manicska rész hozzávetőlegesen öt kilométernyi sínpárja Kommandó közterületén található. A megyei tanács már korábban gőzmozdonyt, vasúti kocsikat vásárolt, amelyekkel már a turisták szolgálatába lehetne állni. A kommandói önkormányzat várja az együttműködési ajánlatot a megyeháza részéről. A községháza önerőből rendezné az átereszeket, az útban lévő fákat eltakarítanák, minden lehetségest megtennének, hiszen tudják, hogy Kommandó számára a turizmus jelentheti a kitörési pontot – mondta Kocsis Béla.
A községvezető hangsúlyozta: a kisvasút, a szerelvények a kommandóiak szívügye. Nyaranta, mikor a falunapok alkalmával néhány napra üzembe helyezik a gőzmozdonyt, az egész falu él a lehetőséggel, elmegy vonatozni. Az idősebbek nosztalgiáznak, a fiatalabbak próbálnak ismerkedni az eltűnőben lévő erdei közlekedési eszközzel.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.