Az Európai Unió tegnap felszólította Törökországot, hogy tartózkodjon a túlzó kijelentésektől és az olyan lépésektől, amelyek Brüsszel szerint súlyosbíthatják az amúgy is feszültségekkel terhes helyzetet.
A Törökország és néhány uniós tagállam között az elmúlt napokban kialakult ellentétekkel kapcsolatosan Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője és Johannes Hahn, az európai szomszédságpolitikáért és a csatlakozási tárgyalásokért felelős biztos közös nyilatkozatukban kijelentették: el kell kerülni a feszültség elmérgesedését, és meg kell találni annak a módját, hogy a kialakult helyzetben csillapodjanak a kedélyek. * Indulatos vita bontakozott ki vasárnap Törökország és Hollandia között, miután Hága nem engedte meg két török miniszternek, hogy részt vegyen egy rotterdami kampányrendezvényen szombaton. Az eset kapcsán Recep Tayyip Erdogan török államfő fenyegetőzött, és nácizmussal vádolta a holland felet. Hozzátette: azt gondolta, hogy a nácizmus nem létezik már, de tévedett. „A nácizmus ma is elterjedt Nyugaton” – állította a török elnök a televízióban élőben közvetített beszédében. Ömer Celik európai uniós ügyekért felelős török miniszter tegnap kijelentette: biztos, hogy lesznek Hollandiát érintő török szankciók. * Mark Rutte holland miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a viszály „lehűtésére” törekszik, de bocsánatkérésre nem hajlandó. Recep Tayyip Erdogan török államfő kijelentette, hogy Hollandia meg fogja fizetni az árát annak, hogy kárt okozott a holland–török kapcsolatoknak.